kapubanner for mobile

Orvossztrájk Szegeden

A betegellátás javításáért tart figyelmeztető sztrájkot ma Szegeden csaknem négyszáz egészségügyi dolgozó. Az ÁNTSZ vizsgálata szerint azonban a munkabeszüntetés nem indokolt - írja a Népszabadság.

Orvossztrájk Szegeden 2004. július 22. FigyelőNet-lapszemle A betegellátás javításáért tart figyelmeztető sztrájkot ma Szegeden csaknem négyszáz egészségügyi dolgozó. Az ÁNTSZ vizsgálata szerint azonban a munkabeszüntetés nem indokolt - írja a Népszabadság. hirdetés A Szegedi Tudományegyetem 12 egészségügyi intézményében, két önkormányzati rendelőintézetben, valamint a makói Diósszilágyi Sámuel Kórházban ma reggel nyolc és tíz óra között figyelmeztető sztrájkot tartanak az egészségügyi dolgozók.A megyei Állami Tisztiorvosi Szolgálat 14 pontban foglalta össze, hogy az érintett intézményeknek milyen ellátásban kell részesíteniük a betegeket. A határozat szerint az ügyeletben lévő dolgozók nem vehetnek részt a munkabeszüntetésben, illetve az ellátásra jelentkező pácienseket legalább alapszinten meg kell vizsgálni - tudta meg a lap Kovács Ferenctől, Csongrád megye helyettes tiszti-főorvosától. Az Egészségügyi Minisztérium szerint az ÁNTSZ vizsgálata nem igazolta a vészjelzéseket. Kereszty Éva, a szaktárca főcsoportfőnöke bejelentette: az elrendelt vizsgálat szerint a biztonságos ellátáshoz adottak a feltételek. Van elég gyógyszer, az eszközök állapota is megfelel a követelményeknek.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek