kapubanner for mobile

Összefogtak a szakszervezetek a munkahelyek védelméért

Három Dél-dunántúli autóbusz-közlekedési szakszervezet megalapította az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetségét, amelynek célja, hogy megvédje tagjait az esetleges átszervezések negatív hatásaitól - közölte a szövetség elnöke az MTI-vel.

Dobi István elnök alapítóként a Kapos Volán Autóbusz-közlekedési Szakszervezetet, az ADU Baranya Megyei Független Szakszervezetet, és a "DÁM" Autóbusz-közlekedési Szakszervezetet nevezte meg, de várják a Volán társaságoknál működő szakszervezetek csatlakozását.

A szakszervezetek nem ismerik a kormány Volán társaságokat érintő elképzeléseit, de azok a lépések, amelyek eddig történtek, előrevetítik azt, hogy a közeljövőben jelentős átalakításokra kerülhet sor a társaságoknál. Ezért a szövetség tagjai a munkahelyek védelmét, a kollektív szerződések hatályban tartását, a foglalkoztatási szabályok - munkavállalók számára kedvezőbb - módosítását, és egy elvi alapon működő egységes bérrendszer bevezetését akarják elérni.

Az alapítók a LIGA Szakszervezetekhez tartoznak.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek