Összeurópai probléma a fiatalok munkaerő-piaci helyzete
Az Unió tagállamaiban jelenleg ötmillió fiatal munkanélkülit tartanak számon - derült ki a foglalkoztatáspolitikáról szóló gödöllői találkozón. Az Európai Bizottság a "Mozgásban az ifjúság" programmal szeretne választ adni a problémára - írja a Magyar Nemzet.
A fiatalok munkaerő-piaci helyzetét vitatták meg EU foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszterei, illetve uniós munkaadói és munkavállalói szervezetek Gödöllőn a magyar uniós elnökség központjában. A "Mozgásban az ifjúság" elnevezésű kezdeményezés legfontosabb intézkedéseit a fiatalok foglalkoztatására vonatkozó keretrendszer tartalmazza, amely javaslatokat fogalmaz meg a tagállamok számára.
A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke a munkavállalói oldal nevében közölte: Magyarországon annak ellenére, hogy nő a fiatalok általános képzettsége, egyre kevesebben tudnak elhelyezkedni. Mindez azt jelenti, hogy nincs összhang a szakképzés és a munearő-piaci igények között. A hátrányos régiókban, illetve egyes hátrányos helyzetű társadalmi rétegek számára jelenleg szinte teljesen kilátástalan a munkavállalás. Pataky Péter a válság kezeléséről azt mondta, sajnos a kormányok úgy próbálják megőrizni a munkahelyeket, hogy engedékenyebbek a munkaügyi jogszabályok betartatása területén, a munkaadók pedig ezt kihasználva az úgynevezett rugalmas foglalkoztatási formákat és a határozott idejű munkaszerződéseket alkalmazzák. A magyar szakszervezetek ezt rossz útnak tartják, szerintük a biztonságot és kiszámíthatóságot éppen a határozatlan idejű munkaszerződések jelenhetik és nemcsak a verseny-, hanem a közszférában is.
Magyar Nemzet

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek