kapubanner for mobile

Összevonásokkal enyhíti Tatabánya a pedagógushiányt

Óvodák, iskolák és művelődési intézmények összevonásával 200 millió forint megtakarítást szeretne elérni Tatabánya önkormányzata, mivel az oktatási-nevelési rendszerben 1300 fővel kevesebben vannak, mint amennyit az intézmények képesek ellátni.

images

A tatabányai képviselő-testület csütörtöki, késő esti határozatáról Lévai Ferenc alpolgármester (MSZP) tájékoztatta pénteken délelőtt az MTI-t, hozzátéve, a döntést a Fidesz és az MSZP képviselői együtt hozták meg. Az alpolgármester számításai szerint az intézményekben közel 40 álláshellyel lesz kevesebb az összevonások után. A Pedagógusok Szakszervezetének titkára viszont az MTI-nak azt mondta, hogy 70-80 közöttire teszi a megszűnő állások számát és úgy vélte, a rendelkezések egy része jogszabályellenes. Az oktatási bizottság elnöke egyébként a tervezett megszorítások miatt már korábban lemondott, s akkor az MTI-nek úgy értékelte a helyzetet, hogy "meggyalázták a szakmát". Lévai Ferenc rámutatott, az elképzelések között egy-két iskola bezárása is szerepelt, de ezt a területi ellátási elv sérülése miatt elvetették. A német és a szlovák kisebbségekkel együttműködve a nemzetiségi intézményeket két általános művelődési központtá vonták össze, továbbá közös irányítás alá kerültek az egymáshoz közel lévő iskolák és óvodák, valamint központosították a gazdasági-könyvelési feladatokat.

Az alpolgármester emlékeztetett rá, hogy 2007-ben a pedagógusokból álló tanács kidolgozott egy ésszerűsítési tervet, azonban a képviselők között nem volt egység a végrehajtásban, ezért lekerült a napirendről. "Most a politikusok jelentkeztek a megrendeléssel, mert 800 millió forintos a működési hiány" - tette hozzá. A képviselő-testület 30 százalékkal csökkentette a napközis csoportok számát. Lévai Ferenc ezzel kapcsolatban elmondta, csökkent a csoportok fenntartására szolgáló állami normatíva és a tapasztalatok szerint sok helyütt "fiktív személyek" után vett igénybe támogatást az iskola. Abban a családban, "ahol valamelyik szülő nem dolgozik, lehetőleg ne a napköziben töltse el a gyermek az időt" - fogalmazott az alpolgármester, hozzátéve, hogy indokolt esetben ettől el lehet térni. Az önkormányzat döntésével az iskolák minden 67 tanuló után indíthatnak egy napközis csoportot.

A pedagógusszakszervezet titkára, Szabó Gáborné ugyanakkor úgy látja, a jogszabályok ilyen szűkítése megengedhetetlen, mert az önkormányzat nem tehet különbséget a gyerekek között, valamint a törvény szerint "az iskola köteles - a szülő igénye alapján ... napközis, illetve tanulószobai foglalkozást szervezni".
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek