kapubanner for mobile

Oszkó kitörő lelkesedéssel távozik

Oszkó Péter szerint az első negyedéves GDP adatok ismeretében biztosan állatható, hogy idén már nő a gazdaság, és a pénzügyminiszter szerdai budapesti tájékoztatóján megerősítette azt is, hogy a 3,8 százalékos GDP arányos államháztartási hiánycél tartható.

images

Kifejtette: az elmúlt 80 év egyik legnagyobb gazdasági válságát kellett átvészelnie Magyarországnak, s miközben rengeteg problémát sikerült megoldani, bőven maradt még a jövőre is. "Az elmúlt egy év a probléma megoldásáról és nem annak keletkezéséről szólt" - fogalmazott Oszkó Péter. A gazdaság állapotát jelzi, hogy éves összehasonlításban 0,1 százalékos, illetve kiigazított alapon 0,2 százalékos GDP növekedést közölt a KSH, ami azt mutatja, hogy a GDP idén már növekedni fog, véget ért a recesszió Magyarországon - mondta.

Hangsúlyozta azt is, hogy országok tucatjainak strukturális problémáit tekintve, a magyar költségvetés igen jó állapotban lévő, stabil költségvetésnek minősíthető. Sok országban örülnének a hatalmat átvevő kormányok egy ilyen egyensúlyi állapotú államháztartásnak - mondta.

Oszkó Péter megerősítette: "kormányzati szándéktól függ, hogy Magyarországon tartja-e a hiánycélt az új kormány. Ha az új kormány tartani kívánja a 2010-re tervezett GDP arányosan 3,8 százalékos hiánycélt, akkor az tartható, természetesen a megfelelő intézkedésekkel". Megjegyezte azt is, hogy miközben a költségvetésben vannak kockázatok, amelynek mértéke néhány tizedszázalékot jelent, "a mai világban ez természetes, s ezeket a kockázatokat kell kezelnie az új kormánynak".

Oszkó Péter elmondta: áprilisban 27,1 milliárd forintot, az első négy hónapban 637 milliárd forintot tett ki az államháztartási hiány, ami az éves tervezett hiány 72,5 százaléka. A Pénzügyminisztérium május végére a korábbival megegyező, 719,4 milliárd forintos deficitet vár, ez az éves prognosztizált hiány 82 százaléka és a GDP 2,7 százalékának felel meg - tette hozzá.

Nem kívánta véleményezni a most felálló kormány tervezett lépéseit, de újságírói kérdésre elmondta: a szaktárca kiszámolta, hogy a költségvetésnek 400 milliárd forintjába kerülne a szuperbruttó megszüntetése. Jelezte azt is, hogy a személyi jövedelemadó csökkentése növelheti a lakosság kiadásait, de munkahelyeket nem teremt.

A 24 milliárd euró összeget kitevő devizahitelek forintra való átalakításával a jelenlegi kormányzat is foglalkozott, de nem talált megfelelő megoldást a teljes összeg átkonvertálására - válaszolta újságírói felvetésre a pénzügyminiszter. Hozzátette azt is, hogy ugyanakkor a bajba jutott devizahitelesek számára programot dolgozott ki a kormány.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt

A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk

Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben

A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk

Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t

Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk