kapubanner for mobile

Öt dolog, amit érdemes tudni, mielőtt Babaváró kölcsönért folyamodik a család

Öt tipp, hogy a hiteligénylők minél inkább felelős döntést tudjanak hozni.

Számtalan információ kering a Babaváró kölcsönnel kapcsolatban az igénylési időszak elindultával, a bankok egyik tapasztalata azonban, hogy némely esetben lelkesen, ám kissé felkészületlenül érkeznek az igénylők a fiókokba. Bár kecsegtető, hogy a konstrukció révén a kötelező 10 napos elbírálási idő miatt gyorsan lehet nagy összeghez jutni, egy hitelügylet hosszú időre, akár évtizedekre szóló szerződést jelent a pénzintézettel. Annak érdekében, hogy minél inkább felelős döntést tudjanak hozni, a Sberbank szakértője az alábbi öt fontos dologra hívja fel a hiteligénylők figyelmét.

Gondolja át, mennyi pénzre van szüksége!


A Babaváró kölcsönmaximális összege akár tízmillió forint is lehet. Fontos, hogy a hitelre csak egyszer jogosult valamennyi igénylő, így a maximális 10 millió forintos összeg kihasználása csak egyösszegben igényelhető. Amennyiben az ügyfél nem szeretné egyösszegben felhasználni a kifolyósított hitelösszeget, akkor érdemes lehet egy részét félretenni, hiszen az igénylőnek kamatot a kamattámogatás időszakában nem kell rá fizetnie. Az eddigi tapasztalatok szerint legtöbben életkezdéshez, ingatlanvásárláshoz, vagy meglévő hitel kiváltásához, csökkentéséhez veszik fel a hitelt, de akad olyan ügyfél is, aki a 0%-os kamatozású hitelt befektetési céllal igényli meg.

Készüljön előre a papírmunkával!


A maximálisan tíz napos hitelbírálati idő onnantól értendő, hogy a bank rendelkezésére áll minden szükséges dokumentum. A papírok előkészítése a hiteligénylő feladata: legyenek rendben a személyi okmányok, az igazolások, TB biztosítottság igazolása, melyet az illetékes kormányhivataltól lehet beszerezni személyesen, vagy ügyfélkapun keresztül online. Emellett ha idegen banknál igényelné a Babaváró kölcsönt, akkor 3 havi bankszámlakivonat is szükséges a befogadáshoz, melyen látszódik az ügyfelek jövedelmjóváírása, melynek hiányában pedig munkáltatói igazolás beszerzése válhat szükségessé.

Válasszon olyan bankot, ahol elfogadják a táppénzt jövedelemként!
Sok kismama orvosa tanácsára, állapotából fakadóan az utolsó hónapokat már táppénzen tölti. Ha ez egybeesik a hiteligényléssel, akkor érdemes alaposan tájékozódni előre, mert bankja válogatja, hogy beszámítják-e a táppénzt, mint jövedelmet a hitelbírálat esetén. Besnyő Márton a saját példájukról beszámolva azt mondta: a Sberbank elfogadja jövedelemként a várandós hölgyek táppénz igazolását, a várandósságot pedig a gondozási könyvvel kell igazolni a 12. betöltött hetet követően.

Legyen tisztában a visszafizetés és elengedés követelményeivel!
Ha minden rendben megy, a jogszabálynak megfelelően az első gyermeket követő végleges kamatmentességgel, a második és harmadik gyermeket követően pedig a hitelösszeg részleges, végül teljes elengedésével zárulhat az ügylet. Amennyiben azonban mégis változik a terv - például a pár a tervezettnél kevesebb gyermeket vállal, vagy külföldre költözik -, a piaci kamatozású hitelekéhez hasonló kritériumok lépnek érvénybe. Ez adott esetben a kamattámogatás elvesztésével, egyösszegű visszafizetésével is járhat a jogosultság elvesztésekor. Ezért aztán akármennyire szerteágazó is a lehetőségek tárháza, érdemes a hiteligénylőknek alaposan végigolvasni a vonatkozó jogszabályt és hitelszerződést, hogy elejét vegyék a későbbi kellemetlen meglepetéseknek - javasolja a szakértő.

Készüljön pénzügyi tervvel a gyermekvállalásra és a gyermekek jövőjére!
A gyermekvállalás egész életre szól. A felelős szülői magatartás része, hogy a meglévő és tervezett források beosztásakor a gyermek érkezésével és jövőjével is számolni kell. A legtöbb első gyermeket vállaló pár sokszor nem is tudja előzetesen felmérni, milyen költséggel jár a várandósság, a kisded érkezése, majd a nagyobb utód ellátása, elindítása. Ezért nem szégyen, sőt kifejezetten ajánlott az ismerősök, barátok, családtagok vagy éppen pénzügyi hozzáértők, tanácsadók segítségét kérni a felelős jövőbeni tervezéshez - mondja a szakember.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek