Öt szakma, amelyet az internet teremtett
Az internet terjedése és fejlődése egy sor új szakma születését hozta magával. Az ezredfordulón még nem is gondoltuk volna, mi mindenre lesz igény 2015-re. Íme néhány foglalkozás, amelyre régebben is gondoltunk volna.
1. Adatbányász (data miner)
Ha azok közé tartozol, akik számára nmem távoli az informatika,- ám emellett a marketing, az értékesítés, a közvéleménykutatás de még a fogyasztók lélektana is foglalkoztat valamelyest, már nyert ügyed lehet ezzel a területtel. Az adatbányász feladata az egy adott üzleti folyamathoz tartozó, összes infó és adat összegereblyézése - majd mindebből értékes következtetések levonása a management felé a hatékonyabb értékesítés kialakításához. Például: egy hipermarket a törzsvásárlói kártyákkal rendelkező vevőköre fogyasztói szokásait szeretné alaposan feltérképezni. A kártya adatait egy központi adatbázis összesíti, vásárlónként. A folyamatba itt bekapcsolódó adatbányásznak már a megbízó kérései alapján kell feltérképenie a kívánt területet. Például: a megbízó aggályai szerint nem fogy elegendő mennyiség egy adott kozmetikumból. Ám azokból az információkból, hogy azokat milyen életkorú, családi állapotú, vagyoni helyzetű vásárlók zömében milyen időpontokban és termékekkel vásárolták együtt, az adatbányásznak köszönhetően már el lehet érni egy jobb termékkihelyezést - és így a kívánt értékesítési mutatókat, végsősoron több bevételt is. Az adatbányász így nemcsak értékesítési trendet olvas ki a kapott információkból- hanem a feltárt adatok alapján megoldási javaslatot is ad a problémára. (Például akciós 1-et fizet 2-őt kap értékesítés, ajándék női magazin vagy pipere-eszközök a termék mellé stb.)
2. SEO expert

Az, hogy bármely cég, termék, szolgáltatás vagy tevékenység értékesíthetőségében az internet kulcsszerepet játszik, ma már senki számára nem kérdés. Ám az, hogy mindezt miként lehet profin kivitelezni, korántsem mindenkinek egyértelmű - hiszen egy szimpla honlap megléte önmagában még nem több a puszta, internetes jelenlétnél és az esetenként odavetődő, néhány látogatónál. És itt lép be a képbe a profi online SEO (search engine optimalisation – keresőoptimalizálás) manager - akinek a feladata, hogy a megbízó cég weboldala az internetes keresőkben minél előbbre, kiemelt helyekre kerülhessen. És minél több egyedi látogatót vonzzon - de főként ügyfelet, vásárlót szerezzen a cégnek.
3. Közösségimédia-kommunikátor (social media manager)
Valóban a kis híján éjjel - nappal a web 2-es felületeken szörföző, már-már életvitelszerűen a Facebookon lógó, az Instagrammal és a Twitterrel kelő-fekvő Y és Z-generációsoknak való, tökéletes munkalehetőség ez. A munkakör széles skálát ölelhet fel - a közösségimédia-kommunikátor épphúgy lehet magazinok, online portálok, TV-csatonák, mint nagyvállalatok vagy kisebb-nagyobb cégek content felelőse. Itt is nagyon fontos a kreativitás, a naprakészség és a gyors reakcióidő: a cégek web2-es vonala ugyanis folyamatos újdonságokra és állandó tartalomfrissítésre szorul. Vigyázat! A munkakör nem feltétlenül a nyelvvizsgaszerzésüket a diplomamentő programok utolsó reményébe vetőknek való! Igaz, ezeket a pozíciókat gyakran már a gyakornoki lehetőségek között hirdetik a cégek. Mindezek ellenére a folyékony, írásban is szinte tökéletes angoltudás alapkövetelmény.
4. Online reputációs menedzser
A szinte állandó online jelenlét miatt ma már egy gyakorlott - de az interneten meggondolatlanul kommunikáló karrierépítő - is könnyedén aláaknázhatja saját virtuális lábnyomát pár ballépéssel. Bár a cégek erről általában mélyen hallgatnak, mégis tízből kilenc előszeretettel pillant rá az álláskeresők közösségi médiás profiljára és egyéb online tevékenységeire. És bár adatvédelmi okokból megkérdőjelezhető az eljárás, dőlt már el álláskereső sorsa a cégnek tetsző vagy épp nem tetsző, netes posztok/fotók/kommentek/megnyilvánulások miatt... Ami pozitív benyomások esetén ugyan nem jön rosszul - ugyanakkor sokkoló lehet egy állásinterjú utolsó fordulójából kiesni egy rosszul elsült poszt miatt. Közéleti szereplők és cégek számára pedig még több bonyodalmat okozhatnak a saját, de meggondolatlan - vagy mások által előállított, de rájuk nézve kínos online tartalmak. Egy szakavatott online reputációs menedzser viszont egy csapásra meg tudja oldani a problémát. Ő lesz az a szakember, aki a megbízó kérésére alaposan leellenőrzi az ügyfele digitális lábnyomait - és amennyire csak lehetséges, eltünteti a világhálóról a rá nézve kellemetlen információkat.
5. Blogger
Az internetes világban a gondolatok nagy közönség előtt történő megosztása már nemcsak a médiamunkások kiváltsága. Bárki szervezhet közössséget maga köré, akik számára különféle tartalmakat (írásos, hang, kép, videó) készíthet. Ha egy-egy nagyobb portálon indítunk blogot és érdekes, akkor nagy látogatottságra számíthat a szerző. Népszerűek a közéleti, a gasztro-, a pénzügyi, a bulvár-, az utazási blogok. Egyelőre a szakmából kevesen élnek meg, viszont marketingre, önmenedzselésre kiváló eszköz.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Mrsán Zoltán egy évvel ezelőtt költözött ki Dániába. Multimédia szakon tanul Kolpingban és részmunkaidőben dolgozik. Hogyan jutott ki? Mennyi... Teljes cikk
Dánia május elsejétől megnyitja álláspiacát a 2004-ben csatlakozott uniós tagországok - köztük Magyarország - munkavállalói előtt. Ez azt... Teljes cikk
Pályakezdők körében nagyobb, ám még több éves munkatapasztalattal rendelkező körében is megfigyelhető bizonytalanság, mit tehet meg a főnök a... Teljes cikk
- Március 31-től életbe lép az új felnőttképzési szabályozás: Igen-Yes-Ja 1 hete
- Ez alapján választanak szakmát a magyar fiatalok 2 hete
- Az AI nem csak eszköz, hanem tudatos stratégia 2 hete
- Felmérés: a dolgozók szerint az AI több kárt okoz, mint hasznot 3 hete
- Reflektorfénybe kerülnek a képzők: új szakmai díjat indít a HR Portal 3 hete
- Felvételi rekord 2026: ezt a 10 szakot rohamozzák a legtöbben 3 hete
- Nyelvoktatás, te drága!? 1 hónapja
- AI eszközök a vállalati nyelvtanulásban: versenytársak vagy szövetségesek? 1 hónapja
- Ennél a cégnél a HR-es, a jogász és a pénzügyes is AI-fejlesztő - ez a jövő? 1 hónapja
- Durvább, mint hittük: ennyit keres valójában egy magyar rendőr 2026-ban 1 hónapja
- Ha magaddal nem vagy tisztában, minek irányítanál másokat? Önismeret és a vezetői szerep 2 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?