Ötszázan vonultak nyugdíjba a prémium évekkel
Két évvel ezelőtti indulása óta több mint ötszáz közszolgálati dolgozó vette igénybe a prémium évek programot - áll a kormányszóvivő újévi közleményében.
A 2005. január 1-jén indított prémium évek program a köztisztviselőkre, az ügykezelőkre, a közalkalmazottakra és az egyéb közigazgatási szervnél foglalkoztatott munkavállalókra vonatkozik, és az vehet részt benne, akinek - a közigazgatás korszerűsítése miatt - megszűnik a munkaköre, de három éven belül nyugdíjjogosultságot szerez és legalább huszonöt éves munkaviszonya van a közszférában - írja az MTI.
A hároméves időtartamra szóló programban részt vevőknek vállalniuk kell, hogy részmunkaidőben, hetente legfeljebb tizenkét órát dolgoznak, és ellentételezésként a korábbi fizetésük 70 százalékát kapják. A kormány 2006 őszén döntött a programba történő belépés határidejének meghosszabbításáról: a közszférát elhagyók 2006. december 31. helyett 2008. december 31-ig vehetik igénybe ezt a lehetőséget. 2005 januárjától 2006 szeptemberéig mintegy háromszázötven dolgozó élt ezzel a lehetőséggel, és 2006 utolsó negyedévében újabb százhetvenöt fő választotta a részmunkaidős foglalkoztatást.
(jobpilot.hu)
Nyomtatható

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?