kapubanner for mobile

Ötvenezernél is többen pályáznak 750 uniós álláshelyre

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Hetvenszeres a túljelentkezés az európai uniós állásokra kiírt legutóbbi pályázaton. Az 52 ezer érdeklődő egyötöde olasz, Magyarországról 873-an felvételiznek.

Az Európai Uniót gyakran vádolják azzal, hogy az emberektől távol álló szervezet - ám ennek ellenére rengetegen szeretnének EU-alkalmazottá válni. Erre adott újabb bizonyítékot egy brüsszeli közlemény, amely szerint az Európai Bizottság által kiírt legutóbbi pályázaton 750 álláshelyre 52 ezren jelentkeztek.
A hatalmas érdeklődésnek persze számos oka van: a felvettek jó fizetést kapnak, miközben az átlagnál alacsonyabb adókat kell fizetniük, diplomatarendszámmal közlekedhetnek, az EU támogatja egészségügyi ellátásukat, gyerekeik oktatását. Ami a legfőbb, az így megszerzett munka élethosszig (pontosabban a nyugdíjkorhatár eléréséig) tart, nem nagyon kell elbocsátástól tartaniuk.
A jövő év elején kezdődnek a felvételik
Az 52 ezer pályázóra hosszas kiválasztási folyamat vár: szakmai tudásuk mellett például nyelvismeretükről is számot kell adniuk. A nagy számú jelentkező miatt már a tesztek megszervezése is időbe telik, s ezért az első erőpróbákra csak a jövő év elején kerül sor.
Az EU-bizottság egyébként 2003 óta most először tette lehetővé, hogy a "régi" EU-tagállamok állampolgárai is pályázzanak, az elmúlt két évben meghirdetett álláshelyek ugyanis alapvetően a 2004-ben belépett tíz új tagállam lakosainak szóltak.
A legtöbben most Olaszországból pályáztak (több mint tízezren), őket pedig a franciák, a belgák és a spanyolok követik. Magyarországról összesen 873-an jelentkeztek. Az unió legnépesebb államából, Németországból mindössze 4479-en adták be pályázatukat. A legkisebb érdeklődést az észtek mutatták: itt még a 150-et sem éri el a jelentkezők száma.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek