Pálffy Istvánt Siklós András váltja a képernyőn
Pálffy István saját kérésére fél évre fizetés nélküli szabadságra megy, helyette Siklós András vezeti majd a Magyar Televízió Híradójának esti főkiadását - áll a Magyar Televízió közleményében. Sajtóhírek szerint politikai okok húzódnak meg a távozás mögött.
A köztévé döntése a Híradó 10-12 százalékos nézettségére is befolyással lehet. A 2007-es év műsorvezetőjének is megválasztott Pálffy szabadsága mögött sajtóhírek szerint politikai okok is vannak.
Siklós András 1985-től 1997-ig a Magyar Rádió munkatársa volt: egyebek mellett a Hírszerkesztőség turnusvezetőjeként és a Krónika munkatársaként dolgozott. Közben külsősként már akkor vezette az MTV Híradóját, később pedig az Egyenleg csapatát erősítette. 1997-ben szerződött az MTV-hez: előbb csaknem két évig a Híradó, majd a köztelevízió első internetes oldalának szerkesztőségvezetőjeként dolgozott 2000 őszéig. Háromévi kitérő után tért vissza a Magyar Televízióhoz és szerkeszti újra a Híradó főkiadásait, emellett pedig műsorvezetője volt a Parlamenti naplónak és a Kormányvárónak is.
Siklós D. Tóth Kriszta mellett a Híradó másik meghatározó arcaként mond híreket esténként fél nyolctól, első alkalommal jövő hétfőn.
Magyar Nemzet

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?