Pályakezdőket vár a közigazgatás
Négyszáz pályakezdő fiatalnak biztosít egyéves munkalehetőséget idén a közigazgatásban a Miniszterelnöki Hivatal és a munkaügyi tárca rövidesen induló közös programja. A célra 517 millió forintot különítettek el. Az ösztöndíjat áprilisban hirdeti meg újra a kancellária közölte a kormányszóvivői iroda az MTI-vel.
avaly csaknem 200 fiatalnak biztosítottak ily módon lehetőséget ahhoz, hogy a közigazgatásban próbálja ki a tudását. Akkor a pályázat nyerteseinek többsége a minisztériumoknál dolgozott, egytizedüket viszont a társadalmi partnerek foglalkoztatták. A tapasztalatok szerint a részvevők 10-20 százaléka helyezkedett el azóta a közigazgatásban.
Az ösztöndíjasok kiválasztása egységes módszertan szerint, a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Képzési Központ szakmai irányításával történik. A pályáztatás az interneten keresztül történik, a központ honlapján, ahol a közszféra összes üres álláshelye is megtalálható.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
- Stabil számok, romló jelek: nő a fiatalok munkanélkülisége 2 hete
- Ezt sokan félreértik a Otthon Starttal kapcsolatban 3 hete
- Amit az egyetem után senki nem mond el – álláskeresés a gyakorlatban 4 hete
- Gyakornokból vezető: 14 év a toborzásban, profi tippek álláskeresőknek 1 hónapja
- MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek 2 hónapja
- Ekkora hitelt kaphatunk egy vagy két minimálbéres jövedelemmel 2 hónapja
- Megette az AI a junior pozíciókat? Mi lesz a pályakezdőkkel? 2 hónapja
- Így nőtt a SZÉP-kártya felhasználása az év végén 4 hónapja
- Motivációs levél minta, letölthető: gyakronok 4 hónapja
- Ennyivel több hitelt tudnak felvenni a kétgyermekes anyák - mutatjuk a részleteket 4 hónapja
- Észrevétlen fordulat: az AI ismét munkát ad a pályakezdőknek 5 hónapja


Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?