Pályázási tippek Hogyan tegyük magunkat vonzóvá az álláspiacon? - frissdiplomásoknak
Az egyetemről, főiskoláról kikerülők gyakran szembesülnek azzal a problémával, hogy önéletrajzuk rövid, minimális munkatapasztalat miatt kevés bejegyzést tartalmaz és nem figyelemfelkeltő. Két HR-szakembert kérdeztünk arról, miként lehet pályakezdőként vonzóvá tenni magunkat a pályázásnál
Elismert tanáraink nevét is megemlíthetjük
Sokan nem gondolnak rá, de pályakezdőként az önéletrajzban azokat az üzleti életben elismert tanárokat is meg lehet említeni, akikhez órára járt a hallgató vagy vele egy kutatásban részt vett.
Cservenyák Tamás, az outplacement-tanácsadással foglalkozó DBM Hungary ügyvezető partnere szerint pályakezdőként csökkennek az esélyek, ha nem tudunk semmilyen munkatapasztalatot felmutatni: "A HR-esek munkatapasztalattal rendelkező frissdiplomásokat szívesebben alkalmaznak, mint a munka világát nem ismerő fiatalokat, ezért valamilyen munkatapasztalatot már az egyetemi/főiskolás évek alatt szerezni kell. Ez lehet bármilyen munka, akár napi 2-3 órában végzett, vagy szakmai gyakorlat, családi vállalkozásban végzett munka is. A lényeg, hogy jelezzük, dolgoztunk már korábban egy szervezetben", véli Cservenyák Tamás.
Célkitűzések: ajánlatos több kaput nyitva hagyni
Juhász Zoltán hozzátette, a szakmai gyakorlat feltüntetésénél fontos a csoportmunkában sikeresen betöltött szerepek kiemelése, milyen ?projekten? dolgozott, milyen pozícióban levő munkatársakkal. Mindkét HR-szakember úgy véli, pályakezdőknél fokozott szerepe van a célkitűzések alapos megfogalmazásának. Nagyot dobhat a pályázati anyagon egy jól megfogalmazott kísérőlevél.
"A célkitűzéseket alaposan át kell gondolni. Ajánlatos minél több kaput nyitva hagyni. A frissdiplomások sokszor első lépcsőben munkatapasztalatot akarnak szerezni, nem feltétlenül azon a szűk szakterületen, melyről diplomájuk szól. Ha valaki multinacionális cégnél akar mindenképpen dolgozni, de első lépésben nem feltétlenül a marketing osztályon, akkor a multinál történő tapasztalatszerzést hangsúlyozza ki célkitűzésként, ne kizárólag a marketing-asszisztens pozíciót.
Könnyen elképzelhető ugyanis, hogy a jelentkezés időpontjában más munkakört tudnak ajánlani, ahonnan a belső rotáció következtében egy-két éven belül tovább tud lépni a kívánt osztályra", mondja Juhász Zoltán, aki azt is tanácsolja, a frissdiplomások mindenképpen tüntessék fel az egyetemi/főiskolai szervezetekben betöltött tagságot.
Mindkét HR-szakember a pályázat egyediségére hívta fel a figyelmet: ne a másik önéletrajzát másoljuk le, hanem a tanulmányok és a munkatapasztalat mellett személyes motivációnkat, célkitűzéseinket öntsük szavakba.
Ami feldobhatja a frissdiplomások pályázatát:
célkitűzések alapos, precíz megfogalmazása, egyedi, személyesebb hangvételű kísérőlevél
bármilyen munkatapasztalat, szakmai gyakorlat megemlítése, szerep egy projektben
a megcélzott pozícióhoz illő egyetemi tantárgyak, szakirányok megemlítése, melyekre a pályázó járt
Az üzleti életben ismert és elismert tanárok nevének felsorolása, ha a pályázó órára járt hozzá vagy közös kutatásban vett részt
egyetemi, főiskolai szervezetekben betöltött tagság, funkció
külföldi tanulmányok
Karácsony Zoltán, 2004. október 13
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk
Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?