Pápai Hús Zrt.: csoportos létszámleépítés várható
Csoportos létszámleépítésről tájékoztatta a pápai munkaügyi hivatalt a Pápai Hús Zrt. felszámolásával megbízott budapesti Vectigalis Zrt. A leépítési szándékot a teljes létszámra vonatkozóan jelezték a városi munkaügyi kirendeltségnek. A szakszervezet tiltakozik.
Nem konkrét időpontra és határidővel jelentettünk be létszámleépítést, csupán azt jeleztük a munkaügyi kirendeltségnek, hogy ez várható, ezt tervezzük - tájékoztatta Kemerle Judit, a Vectigalis Zrt. veszprémi igazgatója az MTI-t kedden. Hangsúlyozta: bizonyosra vehető, hogy szó sem lesz a teljes létszám - 1370 dolgozó - elküldéséről. Egyelőre még csak ott tartunk, hogy erről a tervünkről egyeztetünk a cég szakszervezetével és az üzemi tanáccsal - mondta a felszámoló képviselője.
Varga Jenő, a Vectigalis Zrt. elnök-vezérigazgatója az MTI-nek hangsúlyozta: a felszámolónak fel kell készülnie minden lehetőségre, így arra is, hogy akár napokon belül vevő jelentkezhet a pápai húsgyárért. Az pedig szinte bizonyosra vehető, hogy a "szocialista időkben felduzzasztott dolgozói létszámot" át nem veszi egyetlen befektető sem - tette hozzá. Arra törekszünk, hogy minél több munkahelyet megmentsünk, s reálisan ezer munkavállaló megmaradásával lehet is számolni - vélekedett a felszámoló.
Rámutatott arra, hogy az élő sertés ára fél év alatt mintegy 30 százalékkal emelkedett, miközben a nagykereskedelmi húsárak változatlanok maradtak. Varga Jenő ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy az éveken át több százmilliós veszteséget "termelő" Pápa Hús Zrt. az utóbbi másfél évben mégis talpra állt, és most megérett az eladásra.
A felszámolóbiztos megjegyezte: nem akkor akarnak majd kapkodni és három hónapos határidővel létszámleépítést bejelenteni, amikor jelentkezik egy komoly vevő, és közli, hogy csak a létszám felére-háromnegyedére tart igényt, különben nincs üzlet.
A tervbe vett pápai csoportos létszámleépítés ellen tiltakozik a Húsipari Dolgozók Szakszervezete (HDSZ). Az érdekképviselet szerint szükség van agrárstratégiára és szakágazati (például húságazati) stratégiákra is. Pápa esete a HDSZ szerint azt példázza, hogy nehéz stratégiát összeállítani, ha fontos gazdasági szereplők sorsa bizonytalan. A HDSZ közleményében rámutat: a magyar húsipar hosszú évek óta tartó válsága újabb állomásához érkezett. Az Európai Unióhoz történt csatlakozás óta több húsipari nagyvállalat bezárásával mintegy háromezer munkahely szűnt meg. A szakszervezet a cég vezetése által nyilvánosságra hozott információkra hivatkozva úgy látja, a bejelentett intézkedések alapján júliusban olyan helyzet állhat elő, hogy akár mind az 1370 munkavállalót elbocsáthatják a pápai üzemből.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?