kapubanner for mobile

Partival toboroznak a gyorséttermek

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Nem csak állással, ingyen étellel és menő bulival csábítják a munkaerőt egyes gyorséttermek az Egyesült Államokban, írja a MarketWatch. Az USA-ban is rekord alacsonyan áll a munkanélküliség, így a munkáltatók extra eszközökkel versengenek a munkavállalókért.

A Taco Bell étteremlánc Indianaban tartotta első toborzó partiját, ahol játékra, nachosra, édességre invitálta a jelentkezőket, akik ajándékkártyát is kaptak, és a helyszínen interjúzhattak is. A Taco Bell HR elnökhelyettese szerint a lényeg az volt, hogy laza és interaktív alkalmat teremtsenek az érdeklődőknek, akik akár jelentkezhettek is azonnal, ha akartak, írja a MarketWatch.

Az eredmények, úgy tűnik, őket igazolták, mert 75 fő jelentekezett személyesen, 40 új dolgozót pedig fel is vettek, ami több, mint 50%-os felvételi arány az általában jellemző 20%-hoz képest. Több mint 300-an jelentkeztek online a toborzó után. Így a cég a tervek szerint más államokra is kiterjeszti a módszert.

A Shake Shack burger étteremlánc már több alkalommal szervezett nyitópartit új éttermei megnyitása előtt. Az érdeklődők pólót, napszemüveget, italtartókat, burgert és toborzó kártyát kaptak. A toborzás két alkalommal is sikers volt, hiszen a megjelent pályázók 40%-át fel is vették. A cég HR szakembere szerint a lényeg az volt, hogy könnyebben elérhetővé tették magukat a jelentkezők számára, nem kellett semmit magukkal hozniuk, egyszerűen csak megjelenni a bulin.

MarketWatch
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek