Megjelent: 18 éve

PDSZ: 7600 pedagógus sztrájkolt

Mintegy 250 oktatási intézményben több mint 7.600 dolgozó sztrájkolt országszerte szerdán az eddig feldolgozott adatok szerint - közölte Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke.

Az érdekképviseleti vezető kifejtette: a legtöbben Pest megyében csatlakoztak a munkabeszüntetéshez, amelyet Budapest és Baranya megye követ. Minden megyében volt sztrájk legalább egy oktatási intézményben - még most is érkeznek be visszajelzések. Közölte, a beérkezett adatok szerint a sztrájkban részt vevő intézmények közel 15 százalékában volt hatórás munkabeszüntetés.

(A közoktatási informatikai rendszer szerint jelenleg 6.467 OM-azonosítóval rendelkező intézmény működik az országban, s 169.709 pedagógus tanítja a diákokat)

Szendrey Zoltán, a PDSZ borsodi elnökségi tagja elmondta, hogy Borsod megyében a középiskolákban sokkal inkább fogékonyak voltak a sztrájkra a pedagógusok, mint az általános iskolákban.

Az alapfokú oktatási intézményekben az volt a tapasztalat, hogy félnek a pedagógusok, sokszor a kék szalag kitűzése is problémát okozott, s azt latolgatták, lehet-e ebből bajuk.

Kerpen Gábor megerősítette korábbi kijelentését, miszerint sikeresnek tartják a sztrájkot, ám annak eredményessége a kormány magatartásától függ. Ha a kormány magatartása nem változik, akkor ez arra kényszeríti a szakszervezeteket, hogy folytassák akcióikat. A Liga továbbra is fenntartja sztrájkköveteléseit, s a PDSZ a tömörülés összes akciójában részt vesz - mondta.
  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A magyarok harmada nem tudna kifizetni egy százezer forintos váratlan kiadást

Egy friss kutatás szerint a magyarok 14 százaléka bízik benne, hogy érdemben nőni fog a fizetése a következő három hónapban. Teljes cikk

5 milliós fizetésért toboroznak magyar mentősöket Csádba

Három hónapig tart a misszió, ez idő alatt nem jöhetnek haza a mentősök. Teljes cikk

Újra lehet SZÉP-kártyával hideg élelmiszert vásárolni

Alkoholtartalmú italok és tartós fogyasztási cikkek továbbra sem vásárolhatók SZÉP-kártyával. Teljes cikk

Kapcsolódó hírek