kapubanner for mobile

PDSZ: támogatható a pedagógusok pihenőideje

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint támogatható az az elképzelés, hogy a pedagógusok 8-10 év után egyéves, fizetett pihenőidőt kapjanak, amelynek idején nem kell pedagógiai munkát végezniük - mondta Kerpen Gábor, a szervezet elnöke csütörtökön az MTI-nek.

Az erről szóló javaslatot Pokorni Zoltán, a Fidesz oktatáspolitikusa fogalmazta meg.

Kerpen Gábor elmondta: ők már korábban is javasolták ezt a több országban bevált gyakorlatot.

A PDSZ szerint a bevezetés feltétele, hogy a pedagógus kapjon fizetést erre az időszakra, és garantálják számára, hogy ugyanabba a státuszba kerül vissza.

Az érdekvédő kiemelte: az elképzelés segítheti, hogy a pedagógusok ne égjenek ki, és szakmai fejlődésük is lehetővé válna ezáltal. Az alsó tagozaton választható módon javasolt, egész napos iskoláról azt mondta: első helyen a családokat kell megerősíteni; a pedagógusok, "ha megfeszülnek", akkor sem helyettesíthetik a szülőt.

A szakszervezeti vezető a kezdeményezéssel megfelelő infrastrukturális és finanszírozási feltételek biztosítása mellett és helyi igény esetén tud egyetérteni.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek