kapubanner for mobile

Pekingben létesülhet a következő Disneyland

Az amerikai piac telítettsége, és az Európában tapasztalt mérsékelt siker után a Disney Kínában találhatja meg a sikerek színhelyét az élménypark üzletben. A cég állítólag megkezdte az ott létesítendő Disneyland tervének előkészítését

A szórakoztatóipari óriás pozitív döntés esetén is legkorábban 2010-ben fogja megnyitni a központot, értesült a Reuters. A megvalósítás mellett szól, hogy az egyik pekingi újság információi szerint a város fejlesztési terveiben szerepel egy szórakoztató létesítmény létrehozása, ám az amerikai cég illetékesei szerint kínai élménypark megnyitását nem tervezik.

Az amerikai vállalat vezetői szerint, ha sor kerülne egy ottani Disneyland megépítésére, arra sokkal nagyobb esélye lenne Sanghajnak. Az ottani népesség meghaladja Pekingét, és 2010-ben világkiállítás rendeznek a városban, amely jó apropó lenne a komplexum megnyitására. Az elemzők szerint ugyanakkor Sanghaj ellen szól, hogy az ottani élménypark viszonylag közel lenne a tavaly év végén megnyitott Hong-Kong-i létesítményhez.

Mint arról korábban az mfor.hu is beszámolt, a 126 hektár kiterjedésű és csupán 21 különféle attrakciót nyújtó hongkongi élménypark a legkisebb a világszerte eddig megnyílt öt Disney-park közül. A floridai Orlandóban létesített Disney World kiterjedése például 11 ezer hektár. Az egész napra érvényes belépő 36 euróba kerül, s így a legolcsóbb valamennyi Disneyland közül. Az ötezer dolgozót foglalkoztató Disneyland első évben 5,6 millió látogatóra számít, később azonban lehetséges lesz, hogy évente a tízmilliót is meghaladja majd a látogatók száma.

Menedzsment Fórum

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek