Példakép Díjak másodszor
A Pannon GSM Példakép Alapítvány kuratóriuma második alkalommal adta át a Példakép Díjakat s a velük járó egy-egymillió forintot az ország minden részéből érkezett jelölések alapján kiválasztott példaképeknek.
Az alapítvány - melynek célja, hogy a nyilvánosság erejével és anyagilag is támogassa azokat a honfitársainkat, akik értékteremtő tevékenységükkel mindannyiunk számára követendő példákat mutatnak - negyedévente díjaz másokat segítő, különleges embereket, akiket az egész országból jelöltek munkatársak, ismerősök, olyanok, akik példaképnek tartják a díjazottakat. A május 3-án megrendezett ünnepségen Bereczky Loránd, a kuratórium elnöke adta át a díjakat Magyarország új példaképeinek:
Cserfalvi Annamáriának, aki informatikát oktat jelnyelven siket és nagyothalló társainak, bár maga is súlyos halláskárosultként született, felnőttként tanult meg jelelni, s ma olyan jelnyelvi oktató CD megjelentetésén dolgozik, amelynek segítségével könnyebb lesz a hallók és a hallássérültek közötti kommunikáció,
Incze Zsuzsának, aki a Csellengők című televíziós műsor készítőjeként több száz elszökött, eltűnt gyermeket segített és segít visszatalálni családjához, társaihoz, munkaköri feladatain messze túlmutató, áldozatos módon dolgozik azért, hogy minél többük sorsa vegyen örömteli fordulatot,
Némethy Máriának, aki péceli Egymást Segítő Egyesület alapító elnökeként sok száz hátrányos helyzetű embernek teremtett és teremt esélyt az újrakezdésre, a méltó öregségre.
"A jelölések között ismét több olyat találtunk, aki megérdemli a Példakép Díjat, de a kuratórium ezúttal is csak három díjazottat választhatott ki" - mondta Bereczky Loránd, a kuratórium elnöke. "A díjazottak mindenképp különleges emberek, akik - esetleg saját hátrányukat is leküzdve - másokért munkálkodnak. Nem csodatévők, hanem olyanok, akik képesek meglátni a problémákat és keményen dolgozni a megoldásukért, másokat is motiválva."
"Sokat lehet tanulni a példaképektől: kitartást, sőt: tartást. Ezek az emberek mind kiválóságok a maguk területén" - mondta Somlyai Dóra, az alapítvány kutatórimának tagja, az alapító Pannon GSM kommunikációs igazgatója. "Nagy öröm volt látni, hogy a díjnak és az azt követő média-érdeklődésnek milyen hatása volt: a díjazottakra most már nem csak közvetlen környezetük, hanem az egész ország felnézhet. "

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?