kapubanner for mobile

Pénz nélkül maradhat a VW brazíliai gyára

A Volkswagen nagy brazíliai hitelezője, a The Brazilian Development Bank (BNDES) felfüggesztette hitelnyújtását a német cég nagy helyi üzeme számára. A bank egy több mint 230 millió dollár összegű hitelvonalat vágott el, értékelések szerint ezzel ugyanúgy veszélybe sodort mintegy 6 ezer állást, mint maga a Volkswagen, amelyik hasonló nagyságú leépítést jelentett be, és emiatt jelenleg tiltakozó akciók zajlanak a máskülönben összesen 12 ezer embert foglalkoztató üzemnél.


A BNDES addig vár a hitelek folyósításával, míg nincs egyezség a gyárban a vezetés és a dolgozókat képviselő fémipari szakszervezet között a vitatott kérdésekről. A sztrájkolók mindenek előtt garanciákat szeretnének kapni további foglalkoztatásukra.

Az autógyártó a múlt héten már azzal is fenyegetőzött, hogy teljesen bezárja a szerinte a magas bérköltségek miatt veszteségesen dolgozó üzemet, ha a dolgozók nem mennek bele a létszámleépítésbe. Az üzem sorsáról biztosabbat a cégnél szeptemberben sorra kerülő igazgatósági ülésének döntése hozhat, részeként a gyártó globális befektetési elképzeléseinek. Brazíliában öt üzeme is van a VW-nek, összesen 22 ezer dolgozóval. A viták a társaság legrégebbi, még 1959-ben létesített üzeme sorsáról folynak.

  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek