Pénzeső a nyugdíjasoknak: van, ahol 40 ezret osztanak karácsonyra
Számos önkormányzat idén is karácsonyi támogatással segíti a nyugdíjasokat és a rászorulókat, de óriási a szórás: van, ahol 8–10 ezer forint jár, máshol 25–30 ezret osztanak, Rétság pedig rekordként 40 ezer forintot ad minden háztartásnak. Több helyen már az aktív korú rászorulók is igényelhetik az egyszeri juttatást.
Az idei ünnepi időszakban sem állt le a települések saját forrásból nyújtott támogatása: továbbra is számos önkormányzat dönt úgy, hogy egyszeri karácsonyi juttatással segíti a nyugdíjasokat és a rászoruló családokat – derül ki a 24.hu gyűjtéséből.
A támogatások összege településenként jelentősen eltér. A XIII. kerületben 8 ezer forintos élelmiszer-utalványt kapnak azok az öregségi nyugdíjasok és szociálisan rászorulók, akik a kerületben élnek és rendelkeznek partnerkártyával.
A XV. kerületben már jövedelemsávok alapján állapítják meg az összeget: a 230 ezer forint alatti havi jövedelemmel rendelkező jogosultak 10 és 25 ezer forint közötti támogatást kaphatnak. A kérelmeket november 30-ig lehet benyújtani.
Erzsébetváros 30 ezer forintos egyszeri támogatást ad azoknak, akik 2025. május 15-ig betöltötték a 65. életévüket, nyugdíjban vagy időskorúak járadékában részesülnek, és jövedelmük nem haladja meg a 163 875 forintot. Méltányossági alapon azonban három- vagy többgyermekes családok is hozzájuthatnak a juttatáshoz, ha az egy főre jutó jövedelem szintén nem éri el ezt a határt. Az I. kerületben a rászorulók és a 80 év felettiek 15 ezer forintot kapnak.
Miskolcon 16 ezer forintos támogatás jár azoknak a 60 év feletti lakóknak, akik miskolci címmel rendelkeznek és nem haladja meg a nyugdíjuk a 285 ezer forintot. Tatabánya a 70 év felettieket támogatja egyszeri 10 ezer forinttal.
A legbőkezűbb település idén Rétság: itt minden háztartás egységesen 40 ezer forintos karácsonyi támogatásra jogosult, ami országos rekordnak számít.
A helyi szociális politika idén is jelentős különbségeket eredményez a támogatások mértékében, de a tendencia egyértelmű: egyre több település nyúl saját eszközökhöz, hogy enyhítse a lakosság terheit az ünnepi időszak előtt.
Mire számíthatnak a nyugdíjasok 2026-ban? Itt vannak a legfontosabb tudnivalók
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?