kapubanner for mobile

Perlusz László lett a VOSZ főtitkára

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elnöksége Perlusz Lászlót, a szervezet ügyvezető igazgatóját választotta meg a szövetség főtitkárának, megbízatása 2018. október 1-től a VOSZ 2021. évi tisztújító küldöttgyűléséig tart - írja az MTI.

A tájékoztatás szerint Perlusz László közgazdász, 2007 óta dolgozik a VOSZ-nál, 2009 óta a szervezet ügyvezető igazgatója.

Perlusz László, a VOSZ közleményében megtisztelőnek nevezte a vállalkozói közösséget képviselő elnökség bizalmát, és kijelentette, munkájával támogatja a szövetség küldetésének teljesítését az érdekvédelem és az érdekképviselet területén, szolgáltatások nyújtásában és kulturális missziójában.

Dávid Ferenc augusztus elején úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy saját kezdeményezésére, közös megegyezéssel szeptember 30-án távozika Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége főtitkári posztjáról, amelyet 2006. február elseje óta töltött be.

A VOSZ 1988-ban alakult Vállalkozók Országos Szövetsége néven, az országos gazdasági munkaadói érdekképviselet honlapja szerint közvetlen tagságon és tagszervezeteken keresztül mintegy 53 ezer vállalkozást képvisel.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek