kapubanner for mobile

Pick: 450 dolgozót tesz ki az utcára

450 alkalmazottjától válik meg a Pick Rt. - közölte a társaság vezérigazgatója, aki bejelentése után egy hét szabadságot vett ki. A szakszervezet jövő hét kedden tárgyal majd a munkáltatóval, azonban úgy vélik, hogy a tervezett leépítés mértékét előreláthatóan nem fogják csökkenteni.

Létszámleépítésre azért van szükség, mivel a Picknél ebben az évben egyre kevesebb sertés kerül levágásra, annak ellenére, hogy a vezérigazgató a darabszám növelésére tett ígértet. A szakszervezet vezetője szerint a csökkenés piac változása miatt következett be.

Mint Golhovics Gábor, a Pick szakszervezetének elnöke a Magyar Rádiónak elmondta, annak idején, amikor a tervek készültek, a sertéságazat helyzete, bekerülési árai azt vetítették előre, hogy megéri ilyen mennyiségben vágni sertést, azóta viszont megváltozott a helyzet. Az unió országaiból olcsóbban lehet sertéshúst behozni, mint itt, a termelőktől a vágott sertést megvásárolni - mondta a szakszervezeti vezető.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek