Problémás a nyelvi és informatikai képzésekre való jelentkezés?
Az illetékes miniszteri biztos szerint mind Budapesten, mind vidéken jelen pillanatban is lehet jelentkezni a tavaly decemberben indult, uniós forrásból finanszírozott nyelvi és informatikai képzésekre - Deák Rita erről újságíróknak beszélt szerdán azzal kapcsolatban, hogy sajtóhírek szerint a kistelepülésen élők és a fővárosiak képzésen való részvétele is problémás.
A miniszteri biztos ezeket az állításokat valótlannak tartotta, szerinte Budapesten is lehet jelentkezni, amit a piac tesz lehetővé.
Mint mondta, a pályázat olyan keretrendszert hozott létre, amelyben a képzőintézmények töltik fel az elektronikus rendszerre azt a képzési kínálatot, amelyet vidéken és a fővárosban élők is fel tudnak használni.
Hangsúlyozta: durván 400-450 olyan képzőintézmény van, amely témáját tekintve a programban érdekelt lehet, tehát nyelvi, illetve informatikai képzéseket kínál. Ezek közül 141-gyel van élő szerződés, vagyis ebből jön ki az a piaci kínálat, amelyet bárhol az országban fel tudtak használni az ott lakók.
Elmondta: a program 12,5 milliárd forintos összköltségvetéséből, 9 milliárd forint 100 ezer ember 90 ezer forintos képzési kerete, ami azt jelenti, hogy minden magánember, aki jelentkezik a programba, 90 ezer forintnyi kreditet kap, amiből különböző képzéseken vehet részt.
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon