Regionális szerepekben a Sara Lee vezetői
A Sara Lee Kávé és Tea Rt. elnökének és két vezetőjének regionális feladatokkal bővült a munkája.
Kapcsolódó cégek
Sara Lee Kávé és Tea Élelmiszer Feldolgozó, Csomagoló, Kereskedelmi Részvénytársaság
Kibővült a felelősségi köre Dr. Seres Tibornak, a Sara Lee Kávé és Tea Rt. elnök-vezérigazgatójának, aki a hazai cég vezetése mellett a cseh Sara Lee leányvállalat igazgatóságának is elnöke lett, illetve operatív szinten vezeti a Kávé és Tea kiskereskedelmi üzletágakat a magyar, a cseh, a szlovák, a román, a bulgáriai, és szlovéniai piacokon. Seres Tibor ezen pozíciójában felelős a fenti országok üzleti stratégiájáért és eredményességéért.
Seres Tibor 2000. január óta tölti be a magyar forró ital piac vezető szereplőjének, az egyebek mellett a Douwe Egberts, Omnia, Pickwick és Sir Morton márkáiról ismert Sara Lee Kávé és Tea Rt. elnök-vezérigazgatói tisztét. Ezt megelőzően 3 évig a United Biscuits Hungary/Győri Keksz vezérigazgatója volt, és 5 éven át értékesítési és marketing igazgatóként a Heinz Kecskeméti Konzervgyár Rt.-ben tevékenykedett. Címzetes egyetemi tanár, és az MTA Marketing Bizottságának a tagja.
További országokat kapott felelősségi körébe Andrássy Gábor, a a cég logisztikai igazgatója a közelmúltban, így a magyar és a cseh logisztikai terület vezetése mellett Lengyelország illetve a balkáni országok disztribúciós áruellátását is felügyeli. Az új közép-kelet európai logisztikai igazgató 2005. szeptembere óta a Sara Lee Kávé és Tea Rt. logisztikai vezetője, és feladatainak kibővülése előtt ugyanitt a magyar és a cseh Kávé és Tea kiskereskedelem, a Vendéglátóipari és a Háztartási és Testápolási üzletágak logisztikájának felügyeletét végezte. Az igazgató a Sara Lee-t megelőzően a Szikra Nyomda Rt-ben dolgozott hasonló pozícióban, valamint évekig a Malév Rt. és a Vodafone Hungary teljes logisztikai vezetéséért felelt.
A cég Háztartási és Testápolási részlegének közép-kelet-európai elnöki tisztje mellett Tassos Panayotopoulos felelősségi köre kibővült Oroszország, az ex-FÁK országok, Románia és Szlovénia Háztartási és Testápolási Divíziójának felügyeletével. Panayotopoulos új igazgatói pozíciójában felelős az országok üzleti eredményéért, a helyi vállalatok és disztribútorok felügyeletéért. Tassos Panayotopoulos ezt megelőzően a Sara Lee Coffee and Tea Görögország ügyvezető igazgatója volt, valamint a Sara Lee Hungary Kávé és Tea Kft. Kiskereskedelmi Értékesítési Igazgatójaként dolgozott. A Sara Lee-hez történő csatlakozása előtt a szakember a Nestlé Görögország Marketing Igazgatója volt, és a Rekitt Benckiser-nél töltött el néhány évet National Account Managerként. MBA diplomáját Görögországban, egyetemi Marketing MSC másoddiplomáját pedig Skóciában szerezte meg.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?