Rektorok: milliárdokkal tartozik az állam az egyetemeknek
A Magyar Rektori Konferencia (MRK) a felsőoktatási intézmények múlt évi normatív támogatásainak elszámolásából hiányzó források, valamint az állam által ígért 58 milliárd forint támogatás átutalását sürgeti, mert álláspontjuk szerint e nélkül nem tud tovább működni a hazai felsőoktatás.
Utaltak arra is, hogy az egyetemek és a főiskolák vezetői jelezték, az intézmények felélték tartalékaikat, további hatékonyságjavítási intézkedésekre az oktatás színvonalának jelentős csökkenése nélkül nincsen lehetőség.
Különböző jogcímeken, így a PPP-konstrukciók kiváltása, a korábbi európai uniós pályázati önrészek biztosítása, intézményi adósságátvállalás, majd a Felsőoktatási struktúraváltási alap létrehozásával, továbbá a kiválósági támogatások odaítélése nyomán összesen 58 milliárd forint támogatás érkezne a felsőoktatási intézményekbe. Eddig azonban csak a támogatás elenyésző része érkezett az egyetemekre, főiskolákra, és egyelőre az alapok feltöltése sem történt meg, pedig ez az összeg biztosítaná az intézmények működőképességét - írták.
A Magyar Rektori Konferencia szerint sokkal súlyosabb helyzetet idéz elő az, hogy az elmúlt évi intézményi normatív támogatások elszámolása, továbbá az abból adódó állami források átutalása sem történt meg, és ezen a jogcímen is több milliárdos támogatás kifizetése van függőben. Ezért azt várják, hogy a jogszabályi rendelkezések alapján járó tavalyi támogatások kifizetésével, valamint a fenntartó által ígért 58 milliárd forint támogatás folyósításával a kormányzat biztosítsa a magyar felsőoktatás további működőképességét.
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk
A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk
Új szakokkal megjelent a Felsőoktatási felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítése a felvi.hu-n - tudatta az Oktatási Hivatal pénteken a honlapján. Teljes cikk
- Felvételi rekord 2026: ezt a 10 szakot rohamozzák a legtöbben 4 napja
- MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek 5 napja
- Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell 6 napja
- Mit tehetnek az egyetemek a hallgatók munkaerőpiaci készségeinek fejlesztése érdekében - HR szemszögből? 6 napja
- Ekkor indul a munkakörülmények fejlesztését célzó pályázat második szakasza 2 hete
- Ekkora hitelt kaphatunk egy vagy két minimálbéres jövedelemmel 2 hete
- Így próbálják több nő felé nyitni a techvilágot – ösztöndíjat kaptak a fiatal tehetségek 2 hete
- Hiába az AI-láz: a magyar vállalatok 77%-a még semmit nem lát a megtérülésből 3 hete
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 3 hete
- Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken 3 hete
- Megnyílt az igénylés: több tízezer forint támogatást kaphatnak a minimálbéreseket foglalkoztató cégek 3 hete

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben