Rendkívüli felmondással elbocsátották az éhségsztrájkolókat
Azonnali hatállyal, rendkívüli felmondással szüntette meg kedden Nagy Balázs Péter (Nagy Navarro Balázs) és Szávuly Aranka munkaviszonyát a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA).
Az MTVA az MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint az érintettek "több mint két hete tartó demonstrációjuk során folyamatosan provokálják a munkáltatót. Tudatosan jogszabályellenes magatartásukkal, tevékenységükkel megsértették a Médiatörvény és a Munka Törvénykönyve vonatkozó szabályait, politikai szerepvállalásukkal pedig semmibe vették a Közszolgálati Kódex előírását, mely szerint politikai ügyekben közéleti szereplést nem vállalhatnak, a nyilvánosság előtt véleményt nem nyilváníthatnak".
Nagy Navarro Balázs, a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezetének (TFSZ) alelnöke piros lapot helyez egy Tisztességes Tájékoztatásért Mozgalom feliratú dobozba a Kunigunda utcai tv-székház előtt, ahol éhségsztrájkba kezdett.
A Cserháti Ágnes, az MTVA szóvivője által jegyzett közlemény a két MTVA-s dolgozóról szólva azt is megjegyzi, hogy ők tevékenységükkel azt juttatták kifejezésre, hogy "nem akarnak a közszolgálati médiában dolgozó munkavállalói közösséghez tartozni", ezért - mint a szóvivő fogalmaz - "nem hagytak más lehetőséget a munkáltató számára", mint hogy éljen a rendkívüli felmondás munkajogi eszközével.
A Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezetének (TFSZ) két alelnöke december 10-én kezdett éhségsztrájkba a közszolgálati televízió óbudai székháza előtt. Nagy Navarro Balázs és Szávuly Aranka a tiltakozással azt követelte, hogy a Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnökének kitakarási ügye miatt bocsássák el az ügyben felelősséggel tartozó vezetőket.
Cserháti Ágnes, az MTVA szóvivője korábban azt közölte: az éhségsztrájkolók demonstrációja magánterületen zajlik, a demonstrációt a hatályos jogszabályok szerint senki nem jelentette be, így arra senki nem is kaphatott engedélyt. Hozzátette: az akció semmilyen formájában nem felel meg a sztrájktörvényben foglaltaknak.
Az LMP kiáll a kedden elbocsátott éhségsztrájkolók mellett, és bíznak abban, hogy a két szakszervezeti vezető, Nagy Navarro Balázs és Szávuly Aranka a munkaügyi bíróságon meg tudja védeni majd igazát - mondták el a párt országgyűlési képviselői, akik az elbocsátások hírére megjelentek a közmédia Kunigunda úti székháza előtt. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatóhelyettese, Gazsó L. Ferenc és az MTVA szóvivője, Cserháti Ágnes Böröcz István vezérigazgató megbízásából "kötetlen megbeszélésre" hívták az LMP delegációját, de Schiffer András, a párt frakcióvezetője azzal hárította el a meghívást, hogy ők az éhségsztrájkot folytatókhoz jöttek látogatóba.
Karácsony Gergely, az LMP országgyűlési képviselője a közmédia székháza előtt kedden arról beszélt, hogy az LMP politikusai is a sajtóból értesültek arról, hogy az éhségsztrájkot folytató két szakszervezeti vezetőt rendkívüli felmondással el akarják távolítani a közszolgálati médiaszolgáltatási alap kötelékéből.
Az LMP azt gondolja, hogy ez egy "sunyi döntés" az alap részéről, amit ahelyett hoztak meg, hogy a megfelelő konzekvenciát levonták volna, és inkább azokat a vezetőket távolították volna el a most elbocsátottak munkavállalók helyett, akik "galádságra" kényszerítették a kollégáikat - hangsúlyozta Karácsony Gergely, jelezve: véleményük szerint maga az eljárás nem is volt jogszerű. Mint fogalmazott, pártja bízik abban, hogy az éhségsztrájk eredményes lesz, s a közszolgálati televíziónál dolgozó, a "manipulációt megkövetelő vezetőket" el fogják bocsátani.
Nagy Navarro Balázs, a TFSZ alelnöke azt mondta, az éhségsztrájk folytatódik. Addig nem mennek el a köztévé épülete elől, amíg a "hírhamisítók nem távoznak" - tette hozzá. Megjegyezte továbbá, hogy a jelen törvények szerint a gyülekezési jogukkal élők "nem oszlathatók fel", de ha ez mégis megtörténne, szimpatizánsait arra kérte, hogy semmiféle erőszakot ne tanúsítsanak, s csak a véleményüket hangoztassák, de azt is csak a megfelelő hangnemben.
Gazsó L. Ferenc, az MTVA vezérigazgató-helyettese Nagy Navarró Balázsnak azt mondta, a Magyar Televízióban nem dolgoznak hamisítók. Provokatív kijelentésekre pedig nem kíván reagálni - tett hozzá.
A történtek után az MTVA közleményt adott ki, amelyben azt írták: "a törvényesség oldalán álló MTVA vezérigazgatója ajtaja továbbra is nyitva áll mindazon honatyák előtt, akik kíváncsiak a tényekre".
Mesterházy Attila, az MSZP elnöke keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a felmondás ténye mellett számukra annak módja is elfogadhatatlan, mert a véleménynyilvánítás szabadsága egy demokratikus jogállamban minden állampolgárt meg kell, hogy illessen. A pártelnök hozzátette, hogy ugyanilyen elidegeníthetetlen joga minden magyar állampolgárnak a munkaviszonyában beállt változásokkal kapcsolatos korrekt munkáltatói tájékoztatás, "amit jelen esetben az MTVA nyilvánvalóan és jóvátehetetlenül elmulasztott".
Úgy fogalmazott: "a tisztességes közmédiáért sztrájkolók kirúgásával a kormány újabb kést döfött az ezer sebből vérző Magyar Köztársaságba. Nagy Navarro Balázs és Szávuly Aranka erőszakos eltávolítása azonban szimbolikus: felmondólevelük nem az ő, hanem vezetőik és kinevezőik alkalmatlanságának bizonyítéka" - írta Mesterházy Attila.

Az LMP kiáll az elbocsátott éhségsztrájkolók mellett

Mesterházy: A felmondás ténye elfogadhatatlan
Mesterházy Attila, az MSZP elnöke keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a felmondás ténye mellett számukra annak módja is elfogadhatatlan, mert a véleménynyilvánítás szabadsága egy demokratikus jogállamban minden állampolgárt meg kell, hogy illessen. A pártelnök hozzátette, hogy ugyanilyen elidegeníthetetlen joga minden magyar állampolgárnak a munkaviszonyában beállt változásokkal kapcsolatos korrekt munkáltatói tájékoztatás, "amit jelen esetben az MTVA nyilvánvalóan és jóvátehetetlenül elmulasztott".
Úgy fogalmazott: "a tisztességes közmédiáért sztrájkolók kirúgásával a kormány újabb kést döfött az ezer sebből vérző Magyar Köztársaságba. Nagy Navarro Balázs és Szávuly Aranka erőszakos eltávolítása azonban szimbolikus: felmondólevelük nem az ő, hanem vezetőik és kinevezőik alkalmatlanságának bizonyítéka" - írta Mesterházy Attila.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?