Rendkívüli helyzet Oroszországban - elbocsátástól tartanak az orvosok
Az orosz orvosoknak elbocsátás terhe mellett megtiltották, hogy "hőguta", vagy "túlhevülés" diagnózist állítsanak fel - írta az orosz livejournal honlapon egy bloggoló kórházi orvos vasárnap. A moszkvai mentőszolgálat ügyeletes főorvosa azonban cáfolta állítását, adja hírül a Népszava az MTI alapján.
A blogot író orvos azt is elárulta, hogy az elhunytak holttesteit a kórházak pincéiben álló testhelyzetben tárolják, a kórházi halottasház hűtői ugyanis már mind megteltek az egyetlen napra eső 65 halottal. Hozzátette: máskor naponta átlagosan nyolcan halnak meg abban a kórházban, ahol dolgozik.
A blog írója szerint mindez azt a célt szolgálja, hogy megőrizzék a látszatot, hogy Moszkvában minden rendben van. Az orvos úgy véli, a fővárosban azért nem hirdetnek ki rendkívüli helyzetet, mert ebben az esetben az egészségügyi dolgozóknak az ügyeletekért dupla díjat kellene fizetni. A környező Moszkvai területen már néhány napja rendkívüli helyzet van.
A moszkvai mentőszolgálat ügyeletes főorvosa az Eho Moszkvi rádió kérdésére cáfolta, hogy megtiltották volna a "hőguta" és a "túlhevülés" diagnosztizálását. Mint mondta, éppen ellenkezőleg: a moszkvai hatóságok minden nap összesítést kérnek, egyebek között az ilyen esetekről is.
Az Interfax hírügynökség igazságügyi forrásokból szerzett értesülése szerint júliusban 29,7 százalékkal többen haltak meg a fővárosban, mint tavaly ebben a hónapban. Orvosok magyarázata szerint a tartós hőség és a levegő szennyezettsége különösen a szívbetegek és a krónikus légúti megbetegedésekkel küszködők körében szed áldozatokat.
MTI/Népszava

- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon