kapubanner for mobile

Rendkívüli Malév-közgyűlés: a vezérigazgató marad

Pénteken megtartják azt a rendkívüli közgyűlést, amit november 19-én Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV) indítványára függesztették fel.

Rendkívüli Malév-közgyűlés: a vezérigazgató marad 2004. december 16. FigyelőNet, MTI-Eco Pénteken megtartják azt a rendkívüli közgyűlést, amit november 19-én Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV) indítványára függesztették fel. A Malév közleményben cáfolta, azt a hírt amely szerint Sándor László elnök-vezérigazgató távozna. hirdetés Ön mit szól hozzá? A légitársaság csütörtökön közleményben cáfolta a Magyar Nemzetben megjelent hírt arról, hogy a közgyűlésen Sándor László elnök-vezérigazgató távozna posztjáról. A közlemény szerint a "Sándor László elnök-vezérigazgató távozásáról, illetve annak körülményeiről megjelent hír nem felel meg a valóságnak." A Malév jegyzett tőkéje 3,5 milliárd, saját tőkéje az auditált mérleg szerint 2003 végén 2,6 milliárd forint volt. A légitársaság augusztusig teljesítette a tavaly decemberikormányhatározatban rögzített 3 milliárd forintos tulajdonosi támogatás megadásához meghatározott feltételeket - mondta korábban Sándor László az MTI-nek. A társaság éves gazdálkodása közel nullszaldós lesz, a légitársaság likviditási helyzete jó - tette hozzá. A tulajdonosi támogatással, amennyiben azt tőkeemelés formájábankapja meg a légitársaság, a saját tőke is a törvényben előírt szintre emelkedik. Mészáros Tamás, az ÁPV Rt. igazgatóságának elnöke december elején elmondta: a Malév tőkejuttatásához szükséges feltételek teljesítését a privatizációs szervezet még vizsgálja, és az igazgatóság ez után dönt a három milliárd forint juttatásról. Az elnök hozzátette, hogy hamarosan kiírják a Malév újabb privatizációs pályázatát. Az új tenderen rugalmasabb lesz az adósságállomány technikai és időbeni kezelésének elbírálása, valamint nyitottabb lesz a nemzeti jelleg megtartásának megítélése is.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek