Repülhetnek a támogatott bankok vezérei
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatTimothy Geithner amerikai pénzügyminiszter azt mondta, hogy a kormányban van hajlandóság a túl nagy állami segítséget követelő bankok vezetőségének esetleges eltávolítására. Az amerikai sajtó hétfőn részletesen foglalkozott Geithner nyilatkozatával, melyben a miniszter megerősítette: a törvényhozásban át szeretnék vinni azt, hogy a kormányzati támogatást elnyert cégeknél korlátozzák a kifizethető vezetői juttatásokat.
Geithner a CBS televízióban emlékeztetett, hogy a nagy amerikai jelzáloghitelezőknél, a Fannie Mae és a Freddie Mac csoportnál, valamint az AIG biztosítónál, továbbá a General Motors esetében is lecserélték a vezetőséget, mert ezt a különleges lépést megkövetelte a cégek stabilizálásának szüksége. Kemény feltételeket kell szabni ott, ahol arról kell biztosítani az adófizetőket, hogy a pénzükből adott állami támogatás erősebbé teszi a támogatott vállalatot, érvelt Geithner.
Elmondta még többek között, hogy a pénzügyi tárca vizsgálja, mekkora tőkeinjekció szükséges a legjelentősebb amerikai pénzügyi vállalkozásoknak a mostani nagy gazdasági visszaesés miatt.
Elmondta még többek között, hogy a pénzügyi tárca vizsgálja, mekkora tőkeinjekció szükséges a legjelentősebb amerikai pénzügyi vállalkozásoknak a mostani nagy gazdasági visszaesés miatt.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek
