kapubanner for mobile

Román munkavállalók: kérdéses a korlátozás

Román munkavállalók: kérdéses a korlátozás A külügyminiszter nem lát komoly esélyt arra, hogy a kormány még a novemberre Budapestre tervezett magyar-román közös kormányülés előtt eldönti, január 1-től megnyitja-e vagy sem munkaerőpiacát a román munkavállalók előtt.

A kérdés még nem dőlt el, a magyar kormánynak számos szempontot és lehetőséget mérlegelnie kell, többek között a hazai munkanélküliségi helyzetet, valamint a romániai magyar közösség érdekeit is - mondta Göncz Kinga csütörtökön a parlament európai ügyek bizottságában. Hozzátette: az biztos, hogy a szolgáltatások szabad áramlása terén Magyarország nem fog korlátozásokat bevezetni.

Az ülésen Eörsi Mátyás (SZDSZ), a bizottság elnöke pártja nevében arra bíztatta a kormányt, hogy a novemberi magyar-román kormányülésen a miniszterelnök jelentse be: Magyarország megnyitja munkaerőpiacát a román állampolgárok előtt. A nyitást szorgalmazta Kocsi László, a bizottság szocialista alelnöke és Ékes József (Fidesz) is, utóbbi ugyanakkor jelezte: több területen, elsősorban a kisebbség- és a környezetvédelem tekintetében keményen kell érvényesíteni a magyar szempontokat Romániával szemben.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek