kapubanner for mobile

Saját szakmájuk lehetőségeivel sincsenek tisztában a pályakezdők

A pályakezdő fiatalok többsége konkrét életcél nélkül érkezik egy-egy állásinterjúra. Sok esetben a saját szakmájuk által kínált lehetőségekkel sincsenek tisztában - mondták el a Wanhua-BorsodChem Zrt.-nél a Világgazdaság kérdésére válaszolva.

A műszaki területekre egyre több pályakezdő frissdiplomás kerülhet a felsőoktatási keretszámok átalakításának hatására, bár a változtatás eredményei csak a következő 2-3 évben látszanak majd igazán a gazdálkodó szervezeteknél - véli a Wanhua-BorsodChem Zrt.

A cégnél a problémának azt látják, hogy általában nagyon kevesen ismerik a munkaerő-piaci körülményeket és követelményeket, mint például a regionális fizetési és juttatási viszonyokat, a juttatási támogatási lehetőségeket, vagy azt, hogy milyenek a munkanélküliségi arányok, melyek a hiányszakmák, milyen a pályakezdők munkaerő-piaci helyzete. Pedig számos egyetemi állásbörze vagy szakmai fórum kínál különböző programokat ezzel kapcsolatban - tették hozzá. A cég szerint is a gazdálkodó szervezetek feladata, hogy különböző integrációs programokkal segítsék a fiatalok beilleszkedését az adott munkahelyi kultúrába.

Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek