kapubanner for mobile

Salgó az Europolnál folytatná

Salgó László megpályázza az Europol igazgatói posztját: az egyik szombati napilap értesülését maga a volt országos rendőr-főkapitány erősítette meg az MTI-nek szombaton.

Salgó az Europolnál folytatná 2004. október 9. FigyelőNet, MTI Salgó László megpályázza az Europol igazgatói posztját: az egyik szombati napilap értesülését maga a volt országos rendőr-főkapitány erősítette meg az MTI-nek szombaton. hirdetés A Magyar Nemzet azt írta: valószínűleg Salgó László vezetheti a jövőben az Europolt, miután uniós felkérésre a magyar kormány őt jelölte. Salgó László az MTI-nek elmondta: az Európai Unió rendőrsége, az Europol igazgatói posztjára kiírt pályázat kapcsán néhány jelentős európai ország rendvédelmi vezetője informálisan megkereste őt, és arra inspirálta, hogy nyújtsa be a pályázatát. Közölte azt is, hogy ez a pályázat kormányzati garanciát igényel. "Megszületett az az álláspont: a Belügymisztérium és a kormányzat abban az esetben, ha én a pályázatot benyújtom, akkor engem támogat a Magyar Köztársaság" az igazgatói tisztségre kiírt pályázati folyamatban - mondta. Ezek után döntött úgy, hogy benyújtja a pályázatát. Elmondta, hogy az Europol igazgatói helye hosszú ideje üres. Egy sikertelen kiírás után ez a második pályázat, amelynek beadási határideje október 18. A pályaműnek a személyi adatokon és a szakmai életút bemutatásán túl szakmai elképzeléseket is tartalmaznia kell. A pályázati kiírás szerint az Európai Unió bel- és igazságügyi minisztereinek tanácsa 2005 első negyedévében hoz majd döntést. Hozzátette, hogy ez egy nyitott pályázat, bármelyik tagországból állíthatnak jelöltet az országok kormányai. Arra azonban nem tud választ adni, hányan és kik pályáznak. "Én azt gondolom, hogy a Magyar Köztársaság európai uniós tagságának hajnalán egy nagy megtiszteltetés az országnak, minden állampolgárnak, minden magyar rendőrnek, nekem meg különösen, hogyha bárki közülünk felkérést kap egy jelentős (...) uniós beosztásra, vagy egyáltalán szóba jön a neve" - mondta a volt főkapitány. A Magyar Nemzet "Volt ügynök lehet Európa főrendőre" címmel jelentette meg információját. Salgó László ezzel kapcsolatban az MTI-nek úgy nyilatkozott: "Én 1972 óta hivatásos tiszt vagyok. (...) Sokszor elmondtam már azt is, hogy az én személyzeti anyagomban az életutam - mindenki által aki érintett, aki jogosult abba betekinteni - az hozzáférhető." Hozzátette, hogy 2001-ben, amikor a Nemzetközi Büntető Bíróságra pályázatot nyújtott be, hasonló garanciát kapott az Orbán kormánytól.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek