kapubanner for mobile

SAP-központ létesül a Debreceni Egyetemen

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Kompetenciaközpontot hoz létre a Debreceni Egyetemen a SAP Hungary Kft. Az erről szóló megállapodást Nagy János, a Debreceni Egyetem (DE) rektora és Vahl Tamás, a kft. ügyvezető igazgatója hétfőn írta alá a cívis városban.

Nagy János sajtótájékoztatón elmondta: az egyetem és a SAP kapcsolata nem új keletű, ugyanis az oktatási intézmény az országban egyedülálló módon 2006 elején az egyetem működtetését megkönnyítő SAP támogatói főosztályt hozott létre.

Nagy János tájékoztatása szerint az egyetemnek 70,9 milliárd forint az évi tényleges pénzforgalma, s több tízezer költséghellyel rendelkezik. E jelentős pénzforgalom áttekinthetősége érdekében alkalmazták az egyetemen a SAP rendszert, amelyet most kiterjesztenek az oktatás területére is.

A SAP kompetenciaközpont létrehozásával partnerséget vállaltak a SAP azon célkitűzésében, hogy a mai igényeknek megfelelő, színvonalas képzésben részesült hallgatókat korszerű, jövendő munkahelyükön elengedhetetlen gyakorlati informatikai ismeretekhez juttassák.

Az új központ - mint azt Vahl Tamás kifejtette - lehetővé teszi, hogy az egyetem informatikai karán felhalmozott szellemi potenciál sikeresen ötvöződjön a SAP korszerű technológiájával. Ma egyébként állásajánlatoknál egyre többször előfeltétel az informatikai ismeretek között a SAP ismerete - fűzte hozzá.

A SAP Hungary Kft. a hazai informatika egyik szoftvercége. A magyar piacon immár csaknem másfél évtizede jelenlévő cég nem csupán a magyar nagyvállalatok közel 60 százalékának üzletialkalmazás-szállítója, hanem az elmúlt évek során egyre több közepes vállalkozás szolgáltató partnere is.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek