kapubanner for mobile

SAP-Microsoft - eggyé váltak volna

Kisebb meglepetést okozott piaci körökben, hogy a világ legnagyobb szoftvercége tavaly tárgyalásokat folytatott a sorrendben harmadik legnagyobb német SAP-vel az egyesülésről.

SAP-Microsoft – eggyé váltak volna 2004. június 8. FigyelőNet Kisebb meglepetést okozott piaci körökben, hogy a világ legnagyobb szoftvercége tavaly komoly tárgyalásokat folytatott a sorrendben harmadik legnagyob szoftvergyártóval, a német SAP-vel az egyesülésről. hirdetés A Microsoft a múlt évben kísérletet tett arra, hogy felvásárolja Európa legnagyobb szoftvergyártó társaságát, a németországi SAP céget - jelentették be a vállalatok hétfőn. Az Egyesült Államok és Európa legnagyobb szoftvercége néhány hónappal ezelőtt szakította meg a fúzióról szóló tárgyalásokat, mivel a tranzakció, vagyis az SAP integrálása túlságosan bonyolult lett volna - közölte az amerikai társaság azzal, hogy nem áll szándékában újraindítani a tárgyalásokat. Az SAP, melynek tőzsdei értéke jelenleg 51 milliárd dollár körül mozog, a világ harmadik legnagyobb független szoftvercége a Microsoft és az Oracle után. A két óriáscég egyesülése jelentősen megbolygatta volna a nagyvállalati és kormányzati IT-piacot, ahol jelenleg az IBM a meghatározó szereplő.Az Oracle-ügyA redmondi óriásvállalat közleményében utalt arra, hogy azért csak most ismerteti a tárgyalások tényét, mivel az amúgy is nyilvánosságot kapott volna az amerikai igazságügy minisztérium Oracle céggel kapcsolatban folyó vizsgálata során. Az Oracle ellenséges átvételi ajánlatot tett a PeopleSoft cégre, ám ezt a fúziót a minisztérium a bíróságon szeretné megtorpedózni. Az Oracle azzal érvel a riválisára tett ajánlata mellett, hogy annak révén nem kerül domináns piaci pozícióba, mivel fennmarad a nagyobb szoftvercégek támasztotta verseny. Végleges nemHenning Kagermann, a SAP elnök-vezérigazgatója az üggyel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy cége rutinszerűen vizsgál olyan egyesülési, illetve fúziós lehetőségeket, amelyek elősegítik a német szoftveróriás versenyképességének növelését. Most azonban az SAP és a Microsoft is úgy nyilatkozott, hogy a tárgyalások lezárása véglegesnek tekinthető és nem áll szándékukban újból előállni fúziós tervekkel. A Microsoft mindenesetre óriási lehetőségtől esett el azzal, hogy befejezte a tárgyalásokat az SAP-vel, hiszen ezzel a fúzióval olyan piacon kapaszkodhatott vlna meg, ahol önállóan aligha rúghat labdába. A Financial Times által idézett versenyjogi szakértők szerint persze a Microsoft aligha kezdhet bele nagyobb egyesülési procedúrába anélkül, hogy ki ne váltaná a piaci hatóságok ellenkezését.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek