kapubanner for mobile

Segélykiáltás Kazincbarcikán: elbocsát a BorsodChem Zrt.

Elbocsátja 550 dolgozóját a BorsodChem Zrt. Kazincbarcika polgármestere pedig levélben fordult a miniszterelnökhöz és a kormányhoz támogatásért. A válság miatt a vállalat piacai ugyanis beszűkültek, megrendelés-állománya és árbevétele elmarad a várttól.

Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere közölte: a társaság kedden tájékoztatta az önkormányzatot a csoportos létszámleépítésről, amely a terv szerint 550 embert érint, a foglalkoztatottaknak csaknem a húsz százalékát. A térség meghatározó munkáltatója, a vegyipar fellegváraként ismert BorsodChem Zrt. a gazdasági válság okozta nehézségek miatt döntött így.

Szitka Péter rámutatott: az elbocsátás súlyos csapás az itt élők számára. "Polgármesterként a leghatározottabban felháborít, hogy a politikai pártok képtelenek a megegyezésre, együttműködésre, és ez által a valódi döntések meghozatalára: a gazdasági válság hatásainak a csökkentésére" - fogalmazott.

Elmondta: ezért fordult levélben Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz, és azonnali segítséget kért a helyzet kezeléséhez. A parlamenti pártok vezetőitől azt várja, tegyék félre napi politikai érdekeiket, és fogjanak végre össze az adócsökkentés és a gazdaságfejlesztés érdekében.

Hozzátette: arra kéri a kormányt, "a válság idején ne hagyja magára Kazincbarcikát, és a térség legnagyobb foglalkoztatóját, a BorsodChemet". Segítségre számít az utcára került dolgozók átképzésében, és támogatásában, hogy új munkahelyhez jussanak.

Véleménye szerint az egyik legfontosabb feladat, hogy a térség számára készüljön egy önálló válságkezelési program, illetve létesüljön önálló válságkezelési pénzügyi alap. Kazincbarcika és környéke jelenleg is tragikus munkanélküliségi adatokat mutat, ami a mostani döntés hatására drámai mértékben romlik.

A polgármester az azonnali segítségek közt említette, hogy közösen vegyék fel a kapcsolatot a BorsodChem Zrt. vezetésével, és együtt találjanak megoldást az ötszázötven elbocsátott dolgozó gondjainak enyhítésére.

Úgy fogalmazott: "(...) kértem, hogy a kormány és a parlament mihamarabb döntsön az adócsökkentési és a gazdaságfejlesztési programról. Meggyőződésem, hogy nincs más út, csak az állami és önkormányzati kiadások csökkentése, az adócsökkentés és a vállalkozások, munkáltatók helyzetbe hozása".

Szitka Péter szerint a gazdasági válság hatásainak a csökkentésére még érdemi intézkedés nem kezdődött meg.

A társaság az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében rámutat: fő vásárlói, az építőipari, az autó- és bútorgyártó cégek a kereslet jelentékeny visszaesésétől szenvednek. Ez a nehéz helyzet jelentős kereslet- és árcsökkenést eredményezett a vállalat fő termékcsoportjainál, ráadásul a felhalmozott készletek kiürítésének hatása tovább csökkentette a rendelési állományt - indokolta az elbocsátást a vállalat.

Hozzátette: a válság a folyamatban lévő beruházásokat is befolyásolja, amelyek a tervezett időpontoknál jóval később fejeződhetnek be, és kezdhetnek termelni.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
440 új munkahely jön: első külföldi üzemét indítja a török vállalat

A török Dogus Cay élelmiszeripari vállalat első külföldi üzemének megépítésével 440 új munkahely jön létre Orosházán; a 42 milliárd forintos... Teljes cikk

9,5 milliárdos beruházás, 250 munkahely – itt épül az új gyár

A légtechnikai berendezésekkel foglalkozó Weger Hungária Kft. nagyjából 9,5 milliárd forint értékben új gyárat épít Jászárokszálláson, aminek... Teljes cikk

110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk