Segítség fiatal munkavállalóknak: Budapesten elindult az Ifjúsági Garancia Plusz program
Budapesten elindult az Ifjúsági Garancia Plusz program, amelynek célja, hogy a fiatalok minél rövidebb időt töltsenek munkanélküliségben, inaktivitásban vagy tanulás nélkül, illetve, hogy személyre szabott segítséget kapjanak a munkaerőpiaci helyzetük javításához - közölte Budapest Főváros Kormányhivatala csütörtökön az MTI-vel.
Az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg a program, amelynek a végrehajtására a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) Plusz keretében 5,915 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás áll a főváros rendelkezésére. A projektben a tervek szerint 2366 fiatalt tudnak támogatni 2027. augusztus 31-ig Budapesten.
A közlemény szerint Magyarországon folytatódik a 2015 óta működtetett Ifjúsági Garancia Rendszer, amelynek lényege, hogy azon 30 év alattiak számára, akik nem tanulnak, nem dolgoznak, a foglalkoztatási szolgálat 4 hónapon belül valamilyen konkrét lehetőséget ajánljon fel az elhelyezkedésre, a munkatapasztalat-szerzésre vagy a tanulásra.
Az Ifjúsági Garancia Plusz program belépési pontjaként az állami foglalkoztatási szervként eljáró járási hivatalok foglalkoztatási osztályai szolgálnak a fiatalok számára, 2024. április 15-től.
A programba belépő fiatalok személyre szabott segítséget kapnak a munkaerőpiaci helyzetük javításához. A segítségnyújtás elsősorban foglalkoztatást elősegítő szolgáltatások, egyéni, csoportos tanácsadások formájában történik. Ezen felül a részvevők egyebek mellett bértámogatást, az álláskeresők pedig utazási és lakhatási támogatást is kapnak.
MTI
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek


Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon