Senki sem akar első számú vezető lenni
Csak minden második gazdasági vezető fogadna el vezérigazgatói posztot, derült ki egy, a napokban közölt kutatásból. Ennek hátterében az áll, hogy a gazdasági vezetők többsége ma is komoly fenntartásokkal viseltetik a vezérigazgató tisztséggel szemben.
Leginkább az észak-amerikaiak és az európaiak vonakodnak (a megkérdezettek 64, illetve 60 százaléka elutasítaná a felkérést). Az ázsiai és a csendes-óceáni térség befolyásos üzletemberei között 51 százalék azok aránya, akik egyáltalán nem vágynak a tisztségre. Az elutasítók aránya Latin-Amerikában a legalacsonyabb, 27 százalék - áll a Burson-Marsteller és az Economist Intelligence Unit (EIU) kutatásában, amelyet a Népszabadság idézett.
A vonakodók közel kétharmadát az riasztja el, hogy vezérigazgatóként nehezen egyeztethetik össze munkaköri kötelességeiket és a magánéletüket. Sokan említették az elérendő negyedéves nyereség szorító kényszerét, a soha nem szűnő stresszt és azt, hogy állandóan a figyelem középpontjában vannak.
Ami az ilyen posztok vonzó oldalát jelenti, az nem elsősorban a magas javadalmazás. A megkérdezettek szerint így komplex problémákat oldhatnak meg (56 százalék), személyesen befolyásolhatják az üzletmenetet (43 százalék) és megelégedéssel töltheti el őket az, hogy elképzeléseik megvalósulnak (36 százalék). Sok üzletember megemlítette, hogy vezérigazgatóként kiváló céggé (33 százalék), tartósan jól teljesítő vállalattá (26 százalék) fejlesztheti a rábízott gazdasági szervezetet - áll a Népszabadság beszámolójában
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?