Sikeres félévet zárt az IBM
Az amerikai IBM cég pozitív eredményekkel zárta az idei első félévet. A vállalat vezérigazgatója szerint az eredmény főképpen a kelet-európai országoknak köszönhető.
Sikeres félévet zárt az IBM 2004. július 16. FigyelőNet Az amerikai IBM cég pozitív eredményekkel zárta az idei első félévet. A vállalat vezérigazgatója szerint az eredmény főképpen a kelet-európai országoknak köszönhető. hirdetés AZ IBM a második negyedév végén 1,16 dollár osztalékot fizetett részvénytulajdonosainak, szemben a tavalyi 0,98 dollárral, ami 18 százalékos bővülést jelent. A második negyedévi bevétel 2 milliárd dollárra nőt 1,7 milliárd dollárról, amely 15 százalékos emelkedésnek felel meg. A forgalom pedig 7 százalékos növekedést ért el: 21,6 milliárdról 23,2 milliárd dollárra nőt. Mark Loughridge vezérigazgató az eredményeket úgy kommentálta, hogy a növekedés legföbbképpen a fejlödő országoknak köszönhető, amelyek "mostanában" dinamikusan fejlesztik infrastruktúrájukat. Loughridge kiemelte, hogy a kelet-európai piacok erőteljes növekedést produkáltak, mely első sorban annak köszönhető, hogy a potenciális vásárlók felismerték az integrált technológiák és a nyitott architekrúrák fontosságát. A növekedés legfőbb motorjai a már említett zSeries szerverek voltak, melyekből 44 százalékkal többet adtak el, mint tavaly. A cég személyi számítógépeinek értékesítése szintén jelentősen növekedett, és a Thinkpad hordozható számítógépekből is 30 százalékkal több talált gazdára az idei év első felében. A leggyengébb szektornak a szoftverfejlesztés számít, ezen a területen nem sikerült növelni az értékesítést.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?