Sikeresek a női vállalkozók Tunéziában
Egy friss felmérés eredményei szerint számtalan iparágban dolgoznak vállalkozóként a nők Tunéziában. A női vállalkozásvezetők jelentős része családos, ráadásul önerőből vált sikeressé - olvasható az ELTE Társadalomtudományi Karának hírlevelében.
A tuniszi Vállalkozó Nők Kereskedelmi Kamarájának felmérése szerint összesen 18 ezer helyi nő dolgozik vállalkozóként az országban többek között olyan területeken, mint az információs technológia és kommunikáció, a szolgáltatási szféra, a reklámipar, a média vagy épp a kutatás.
A felmérés szerint a vállalkozó nők 11 százaléka a kézműves iparban, 41 százaléka a szolgáltatási szektorban, 25 százaléka az ipari termelés területén, 22 százaléka a kereskedelmi szférában indított saját vállalkozást. Többségük a negyvenes éveiben jár, 70 százalékuk házas és legalább két gyermeket nevel. Ezen felül 74 százalékuk egyetemi diplomával is rendelkezik, sőt több mint 87 százalékuk önerőből, családja anyagi támogatása nélkül vágott bele az üzleti életbe.
A kutatás szerint a nők által indított vállalkozások magasabb termelékenységi adatokat mutatnak, jól használják az infokommunikációs megoldásokat, míg működési stratégiájukat jól és pontosan a gazdasági körülményekhez igazítva dolgozzák ki.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?