Sofőröket, postásokat, kalauzokat keresnek
Összesen csaknem 2500 új munkatársat keresnek a Volán-társaságok, a MÁV, a Magyar Posta, valamint BKV - írja a Népszava.
A Magyar Postánál csaknem 250, a MÁV-nál 1000-1100, a Volán-társaságoknál 900, míg a BKV-nál 150-200 álláshely betöltetlen - derült ki a tájékoztatásból, amit a Népszavának küldtek.
A Postánál 2017 óta csökkent a munkaerőhiány, jelenleg főleg kézbesítőket, csomagfeldolgozókat és gépjárművezetőket keresnek, az ajánlatok között sok a 4-5-6 órás munkára szóló lehetőség. A betöltetlen 250 álláshelyből 150-hez még érettségi sem kell. Az elmúlt 3 évben
A MÁV-csoport Kommunikációs Igazgatósága országos átlagban 2,5-3 százalékos létszámhiányról számolt be azzal a megjegyzéssel, hogy az arány a tartósan betegek nélkül értendő. A Vasutasok Szakszervezetének elnöke, Meleg János viszont év elején elmondta, hogy a a létszámhiány majdnem 35 százalékát a tartósan beteg munkavállalók adják. Főleg váltókezelőt, pénztárost, tolatásvezetőt, jegyvizsgálót, járműszerelőt keresnek.
A Volán-társaságoknál 5 százalék a betöltetlen helyek száma, főleg sofőrökre lenne szükség.
A BKVnál 1,5-2 százalékra csökkent az üres álláshelyek aránya. Szerelőket, karbantartókat, sofőröket toboroznak jelenleg.
Népszava

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon