kapubanner for mobile

Sokezer bankár féltheti a munkahelyét

A szigorodó szabályozás, a csökkenő eredményesség, a zuhanó részvényárfolyamok miatt világszerte rossz időkre készülnek a bankok, és megszorítanak, ahol csak tudnak, tízezerszám készülnek elbocsátani alkalmazottaikat - írja a Napi Gazdaság.

A 2008-2009-es megszorítási és elbocsátási hullámhoz hasonló bontakozik ki a fejlett nyugati országok bankszektorában, tízezrek félthetik az állásukat - írja a Handelsblatt. A szakma a válság közepette, alacsonyabb bevételekből, szigorúbb szabályozási feltételek mellett igyekszik több nyereséget kipréselni az USA-ban és Nyugat-Európában egyaránt.

Az amerikai pénzintézetek a Challenger, Gray and Christmas tanácsadócég szerint januártól augusztusig mintegy 23 ezer munkahely megszüntetését jelentették be, 2010 hasonló időszakában ez a szám csak 17 ezerre rúgott. A legkeményebben a Bank of America érintett, amely nemrég 3500 fős leépítést jelentett be a következő hetekre, de a közeljövőben a Wall Street Journal becslése szerint tízezer fő elbocsátására lehet szükség. Sőt létezik olyan becslés, amely pár éven belül 30 ezerrel számol ennél a cégnél, ez a dolgozók mintegy tizede.

A bankszakma mindig is konjunktúrafüggő, a létszám pedig ingadozó volt, de szakértők attól tartanak, hogy a jelenlegi elbocsátási hullám más, mint a többi. A válság és a Basel III néven ismert új sajáttőke-előírások miatt miatt fennáll a veszélye, hogy az eredményesség hosszú távon is csökken, és a most megszüntetett állások a jövőben sem nyílnak meg újra. A bankári állások számával együtt várhatóan sokat romlik a fejvadásziparág jövedelmezősége is.

Napi Gazdaság
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek