Spanyolországból tavaly mintegy százezren vándoroltak ki
Spanyolországból tavaly mintegy százezren vándoroltak ki, a legtöbben az Egyesült Királyságba mentek - tette közzé 2015-ös adatait a spanyol statisztikai hivatal (INE) csütörtökön, Madridban.
A jelentés szerint több mint 12 ezren költöztek a szigetországba 2015-ben, nagyrészük 25 és 39 év közötti, tehát az aktív korosztályhoz tartozik.
Az Egyesült Királyságot, Franciaország, Németország és az Egyesült Államok követi a kivándorló spanyol állampolgárok úti céljai között.
A statisztikai hivatal szakemberei szerint jobb munkalehetőségeket keresve indulnak épp ezekbe az országokba.
Spanyolországban ugyan jelentősen csökkent a munkanélküliség az elmúlt években, de még mindig 21 százalékos, és alacsony a határozatlan idejű munkaszerződések aránya.
A felmérés arra is kitér, hogy 2008, vagyis a gazdasági válság kezdete óta több mint félmillió spanyol állampolgár távozott az országból, és valamivel több mint 300 ezren érkeztek külföldről.
A statisztikák szerint az elmúlt évben csaknem kétszer annyi spanyol hagyta el a dél-európai országot, mint amennyien érkeztek. Az ő számuk több mint 52 ezer volt.
A Spanyolországba költöző külföldiek esetében viszont épp fordított az arány, és 2010 óta először pozitív a mérleg: 290 ezren érkeztek, és 250 ezer távoztak tavaly.
A statisztikai hivatal beszámolt a népesség enyhe csökkenéséről is, jelenleg mintegy 46,4 millióan élnek Spanyolországban, akiknek 9,5 százaléka külföldi. A legtöbben románok, 700 ezren, őket követik a marokkóiak, 680 ezren, és a brit állampolgárok, 297 ezren.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek