kapubanner for mobile

Startup verseny Magyarországon

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Először jön Magyarországra a Get in the ring!, Szállj be a ringbe! nemzetközi startup olimpia, amelynek budapesti fordulóját október 22-én rendezik - közölte a magyarországi versenyt szervező Enterprise Hungary Nonprofit Kft.

A versenyzőknek a show-szerű fordulók során különböző témákban, rövid ideig tartó érvelési menetekben kell bizonyítaniuk és a legmeggyőzőbben prezentálniuk válaszaikat a szakmai zsűri, a befektetők és a 200 fős közönség előtt.

Az európai Erasmus Vállalkozói Központ kezdeményezésére a 2009-ben indult versenyeken a legígéretesebb induló vállalkozók és leendő befektetőik találkoznak. A résztvevőknek két, nemzeti és regionális válogatón kell továbbjutniuk ahhoz, hogy kijussanak a nemzetközi döntőre, amelyet november 21-én tartanak Rotterdamban, Hollandiában.

A magyar válogató legjobb versenyzőire 23 000 euró összértékű díj vár.

A Get in the ring! koncepciója szerint az induló vállalkozásoknak olyan elkötelezett követőkre, rajongókra van szükségük, akik hajlandóak forrásaikat, tudásukat, kapcsolataikat és idejüket a vállalkozás befutása érdekében mozgósítani.

Idén 64 országból több mint 2000 startup cég vesz részt a versenyben.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek