Straub Elek veszi át Sugár helyét - Sugár nem akar vezérigazgató-helyettes lenni
A mai napon ül össze a Magyar Telekom igazgatósága, hogy határozzon Sugár András, a T-Mobile vezérigazgatójának távozásáról - tudta meg a Népszabadság. A lap szerint ez a lépés csak a kezdet, ugyanis a Magyar Telekom a T-Mobile beolvasztását tervezi. Sugár teendőit ideiglenesen Straub Elek, az Mtelekom elnök-vezérigazgatója látja el.
A lap a vezetőváltás kapcsán ismét megemlíti a két vezérigazgató közötti feszültséget, melynek középpontjában az áll, hogy másként képzelték el a Westel/T-Mobile szerepét. Míg Straub szűkebbre szabta volna a leányvállalat és annak vezetője önállóságát, addig Sugár az önállóságot képviselte. Távozásával elhárul az egyik legfőbb akadálya annak, hogy a T-Mobile-t integrálják a Magyar Telekomba. Az ennek részeként Sugárnak felajánlott vezérigazgató-helyettesi funkciót azonban a T-Mobile vezérigazgatója nem fogadta el.
A lap rámutat arra is, hogy vannak ugyanakkor más akadályai is a T-Mobile gyors megszűnésének, így például az, hogy élő koncessziós szerződése van, amelyben nem a Magyar Telekom van megjelölve mint a mobilszolgáltatási kötelezettségeknek eleget tevő társaság. Ennek érdekében azonban már tart a lobbitevékenység a szakminiszternél.
A lap rámutat arra is, hogy vannak ugyanakkor más akadályai is a T-Mobile gyors megszűnésének, így például az, hogy élő koncessziós szerződése van, amelyben nem a Magyar Telekom van megjelölve mint a mobilszolgáltatási kötelezettségeknek eleget tevő társaság. Ennek érdekében azonban már tart a lobbitevékenység a szakminiszternél.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?