Szabálytalan volt a Csillagszóró hadművelet?
Nincsen és soha nem is volt törvényi felhatalmazása az ÁNTSZ-eknek a dohányzással kapcsolatos szabálytalanságok munkahelyi ellenőrizésére, és főleg szankcionálására. A kormány Csillagszóró hadművelet nevű akciójában mégis büntetetéseket szabott ki jogellenesen - áll a Füstirtók Egyesület közleményében.
A Füstirtók Egyesület álláspontja szerint nincsen és soha nem is volt törvényi felhatalmazása az ÁNTSZ-eknek a dohányzással kapcsolatos szabálytalanságok munkahelyi ellenőrzésére, és főleg szankcionálására.
A munkahelyek esetében a nemdohányzók védelmére hivatott 1999. évi XLII. törvény (Ndtv.) 2.§ (8) bekezdése alapján ugyanis a törvény hatálya nem terjed ki a munkavállalók munkahelyen történő dohányzási feltételeinek meghatározására, valamint a dohányzóhelyek munkavállalók részére történő kijelölésének szabályozására. E feltételek és szabályok megalkotását külön jogszabályra, valamint az erre alapuló munkáltatói rendelkezésekre bízza. A 7. § (1) bekezdése szerint a munkavállalóknak, illetőleg a munkáltatóknak az adott munkahelyet érintő dohányzási korlátozást, illetve a dohányzóhely munkavállalók részére történő kijelölésének kötelezettségét sértő magatartása esetén alkalmazandó jogkövetkezményeket külön törvény szabályozza.
Ilyen jogszabály, vagy egyenesen törvény azonban az Ndtv. 1999 november 1-jei hatálybalépése óta nem született. Az ÁNTSZ-ek álságos kampányok keretében ennek ellenére évről-évre eljátsszák, mintha érdemben fellépnének az egyre tragikusabb mértékű illegális munkahelyi dohányzás ellen, miközben ezzel maguk is jogsértést követnek el.
2007. november 23-án a "Csillagszóró hadművelet"- nevű, kifejezetten a munkahelyekre koncentráló, november 1-jén kezdődött ellenőrzési kormányakció eredményeiről tartott sajtótájékoztatóján Dr. Molnár Kornélia helyettes országos tisztifőorvos arról szólt, hogy 255 ÁNTSZ-es hatósági ellenőr számára a nemdohányzók védelme és a kémiai biztonság ellenőrzése élvez prioritást. Vajon milyen jogon? - veti fel a kérdést a közlemény.
Ugyanakkor a Parlamentben minden jogalapjuk meglenne a dohányzással kapcsolatos fellépésre, hiszen az Országház a képviselők tekintetében nem munkahelynek, hanem közforgalmú intézménynek minősül, mégis eltűrik a honatyák szemérmetlen jogsértését. Például a Füstirtók Egyesület fél évvel ezelőtt 7 tilosban dohányzó képviselő - név szerint Molnár Lajos, Hagyó Miklós, Suchmann Tamás, Szanyi Tibor, Tóth Károly, Katona Béla és Tasnádi Péter - ellen kezdeményezett egészségvédelmi eljárását mind a mai napig nem zárták le.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?