kapubanner for mobile

Szakértő: fontos cél a női és időskori munkavégzés feltételeinek javítása

Halmai Péter szerint a legutóbbi hónapok növekedésében kiemelkedő szerepet játszott az építőipar.

A jövőben fontos cél a női és időskori munkavégzés feltételeinek javítása - mondta Halmai Péter közgazdász, egyetemi tanár az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában. A szakértőt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy a foglalkoztatási ráta 3 százalék körüli.

Halmai Péter elmondta: a gazdaság jelenlegi konjunktúrája mellett minden ágazatnak jelentős munkaerő-felvevő képessége van, sőt számos területen - mint például az idegenforgalom, a vendéglátás - már munkaerőhiányba ütköznek. Jelezte: a legutóbbi hónapok növekedésében kiemelkedő szerepet játszott az építőipar, ahol jelentős a munkaerőigény.A szakértő elmondta: a 3 százalék körüli munkanélküliségi arány a közgazdaságtan számára a teljes foglalkoztatottságot közelítő mutató, de még mindig van tennivaló ezen a területen, és példaként a munkaerő-tartalék csökkenését emelte ki.

Mint mondta, rendkívül fontos a női munkavégzés feltételeinek javítása, hogy a nők még nagyobb számban vegyenek részt a munkaerőpiacon, valamint az időskori munkavégzés feltételeinek megteremtése. Ez utóbbival kapcsolatban elmondta: az idősebbek között sokan vannak, akiknek a tudása nem nélkülözhető a magyar gazdaság működése szempontjából.

MTI
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új ünnepnapot kapna Magyarország: július 8. munkaszüneti nappá válhat

Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk

6,1 millió vezető felkészületlen: ki gondoskodik a mentális jólétről?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk

Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk