Szakfordítói képzés indul Szegeden
Elsőként és egyelőre egyedüliként az országban amerikai, francia és német jogi, illetve szakfordítói ismereteket szerezhetnek a Szegedi Tudományegyetem hallgatói graduális és posztgraduális képzés keretében 2008 őszétől.
Az idegen nyelvű programot elvégző joghallgatók várhatóan jóval keresettebbek lesznek az Európai Unióban, ami növelni fogja a jogi tanulmányok iránti az elmúlt években érezhetően visszaesett érdeklődést, valamint az így képzett munkaerő Magyarország versenyképességének erősítéséhez, a külföldi befektetések ösztönözéséhez is erőteljesen hozzájárulhat.
Magyarországon az Európai Unióhoz való csatlakozás után nagymértékben megváltoztak a munkaerőpiac elvárásai. A Szegedi Tudományegyetem Összehasonlító Jogi Intézete a piaci igényeket hamar felismerve úttörő kezdeményezéssel új idegennyelvű képzési programot dolgozott ki, melynek köszönhetően az Egyesült Államok, Franciaország és Németország jogrendszerével és jogi terminológiájával ismerkedhetnek meg a hallgatók 2008 őszétől. A program érdekessége, hogy a képzésbe ősztől erőteljes szakfordítói blokkot integráltak a szervezők, valamint, hogy nem csupán joghallgatók, hanem akár közgazdászok, bölcsészek és más, társadalomtudományi területen tanulók is bekapcsolódhatnak a képzésbe, elhelyezkedési lehetőségeiket ezáltal is bővítve

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?