Szakközépiskola és főiskola egy helyen - alakul a kísérlet
Több mint háromezerrel többen jelentkeztek szakképzésre az idén tavalyhoz képest, a még nem végleges adatok szerint - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára csütörtökön Dunaújvárosban, miután látogatást tett a helyi főiskolán.
Czomba Sándor közölte, hogy a 2014-es 39 ezerről 42 ezer fölé nőtt a létszám. Pozitívumnak nevezte még, hogy sok esetben a hiányszakmákra jelentkezők miatt növekedett a létszám.
Úgy vélte, az elmozdulás a szakképzés és a hiányszakmák népszerűsítésére tett erőfeszítéseknek köszönhető, mint amilyen a tanulói szerződések rendszere is.
Hozzátette: sokat várnak a parlament előtt lévő, a szakképzést, a szakképzési hozzájárulást, a felnőttképzést és a köznevelést érintő törvényektől, amelyek együttes célja, hogy minél több cég jelentkezzen a duális képzésekre, és minél több tanulót alkalmazzanak, ami után automatikusan állami támogatásban részesülhetnek.
Az államtitkár Dunaújvárosban tett látogatásáról beszámolva elmondta, a főiskola vezetésével egyeztetett, mert az egyik helyi szakképző intézmény jelenleg méltatlan körülmények között működik. Mivel a főiskola 21. századi körülményeket tud biztosítani, hiszen használaton kívüli termei és műhelyei jól felszereltek, jó esély van arra, hogy a Bánki Donát Szakképző Iskola szeptembertől használja ezeket - fűzte hozzá.
Megjegyezte, hogy néhány napon belül végleges döntés lesz az ügyben. Úgy fogalmazott, az összeköltözés jó kísérlet lehet arra, hogy egy helyen működhetne egy hasonló profilú szakközépiskola és egy főiskola, ami még nem elterjedt az országban.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek