Szakszervezetekkel tárgyal a miniszterelnök szerdán
Orbán Viktor szerdán szakszervezeti vezetőkkel folytatja konzultációsorozatát - tájékoztatta a kormányfő sajtófőnöke az MTI-t.
A miniszterelnök Gaskó Istvánnal, a LIGA elnökével és Palkovics Imrével, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnökével tárgyal majd a munkavállalókat érintő aktuális ügyekről - közölte kedden Havasi Bertalan.
A konzultáció legfontosabb témája a munkahelyek megvédése és újak megteremtése érdekében eddig elindított kormányzati akciótervek értékelése, valamint a munkaalapú gazdaság építésével kapcsolatos feladatok lesznek - tette hozzá.
Orbán Viktor a Fidesz választási szövetségeseivel és együttműködő partnereivel múlt hétfőn kezdett konzultációsorozatának eddigi állomásain találkozott a KDNP vezetőivel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökségével, részt vett a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek az Új Széchenyi Terv eredményeit összegző tanácskozásán, konzultált a Nemzeti Fórum vezetőivel, közös nyilatkozatot írt alá Jakab Istvánnal, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnökével, és tárgyalt a Magyar Gyógyszerészi Kamara vezetőivel is. Hétfőn az Országos Roma Önkormányzat, kedden pedig a Fidelitas vezetőivel konzultált a pártelnök-miniszterelnök.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?