Szakszervezeti majális: Gyurcsány ígéretet tett, hogy nem lesz több elvonás
A négy szakszervezeti konföderáció elnöke illetve az ágazati szakszervezeti vezetők május 1-jén beszélgetést folytattak Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel a szakszervezeti majális keretében.
A szakszervezeti vezetők elmondták: a kormányfő szerint a 2008-as költségvetés szigorú lesz, de újabb megszorításokra nem kell számítani. A miniszterelnök nagyra értékelte, hogy végül januárra az Országos Érdekegyeztető Tanácsban mégis sikerült megegyezni az idei országos bérajánlásról.
Kiss Péter - utalva a beszélgetésen is elhangzottakra - a modern baloldal előtti kihívásokról szólva elmondta: a szolidaritás nem akadályozhatja a versenyt, mert akkor a szolidaritásara sem lesz lehetőség. Nem szolidaritásról vagy versenyről, hanem szolidaritásról és versenyről kell tehát beszélni. Lényegében ezt jelenti az új szociális Európa - szögezte le. Hozzátette: az állam szerepe a klasszikus gondoskodás helyett az, hogy fokozatosan egyre nagyobb lehetőséget és szerepet ad az egyén öngondoskodásának.
Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke azt hangsúlyozta, hogy szerinte a verseny sohasem kerülhet a szolidaritás, a hatékonyság, az igazságosság elé. A versenynek vesztesei is vannak, őket sem lehet figyelmen kívül hagyni.
Kiss Péter erre reagálva elmondta: az egyéneket helyzetbe kell hozni, lehetőséget adva a versenyre, de a veszteseket nem kívánják magukra hagyni, erre szolgál a szociális háló.
Szabó Endre, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke elmondta: a beszélgetésen arra hívta fel a miniszterelnök figyelmét, hogy nagyobb gondot kell fordítani a reformok előkészítésére, az érdemi párbeszédre. Amennyiben pedig kiderül, hogy nem volt jó az előkészítés, a presztízs érdekek védelme helyett változtatni kell a terveken. Szabó Endre szerint a miniszterelnök kijelentette: értette az elmondottakat, de arra is figyelmeztetett, hogy a korrekcióknak is felelősségteljesnek, előkészítettnek kell lenni.
Vígh László, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés elnöke azt idézte a beszélgetésből, hogy a reformok előkészítettségének, a közmegegyezés, a nemzeti támogatás fontosságáról szólt a miniszterelnöknek.
Borsik János szerint legalább ilyen fontos a jövőkép, hogy minek az elérése érdekében kellett vállalni a gazdasági szigorításokat. Pataky Péter szerint lényeges volt a kormányfő azon kijelentése, hogy ha a konvergenciaprogramban előírt feltételek teljesülnek, további elvonásokra nem lesz szükség.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
- Homokra épült reformok és a lobbitevékenység csapdája – munkajog 2026 2 hete
- Új korszak jöhet a munka világában? Nagy elvárásokat fogalmaztak meg a szakszervezetek 2 hete
- Együttműködést kezdeményez az új kormánnyal a Liga Szakszervezetek 2 hete
- Megszakad a szakszervezeti majális 135 éves hagyománya 3 hete
- Sok rendőr kénytelen másodállást vállalni, hogy megéljen 3 hete
- A dolgozók hangja süket fülekre talál? – elmaradt a párbeszéd a pártok és a szakszervezet között 1 hónapja
- Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál 2 hónapja
- Felfüggesztik a sztrájkot a pécsi buszvállalatnál 2 hónapja
- Szakszervezet alakult a Samsungnál – egyre több dolgozó csatlakozik a gödi botrány után 2 hónapja
- Egy sornyi szakszervezet kéri a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását 2 hónapja
- Veszélyben az audis bérelőny? Új stratégiával készül a szakszervezet 3 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?